Élet-Stílus

40 százelékkal olcsóbb cascót találhatunk

admin
admin

2010. 11. 20. 10:07

Aki már 3-4 éve nem kötötte újra a cascóját, az akár 40 százalékkal olcsóbbat is találhat az idén.

Az autóhitelesek féltik leginkább kocsijukat és ők a legaktívabbak a casco kötésben, legalábbis a kötelező biztosítási kampány idején.

A hitelesek aktivitása érthető, hiszen az ő számukra az átlagnál is fontosabb, hogy spóroljanak, évente akár 20-40 ezer forintot is – olvasható a 14 biztosító kgfb ajánlatait elemző CLB.hu közleményében.

A növekvő számú casco-kötés ellenére kevesen tudják, a hitel mellé kötelezően kötött cascót is lehet olcsóbbra cserélni, de fel kell tűntetni benne a finanszírozót, mint kedvezményezettet. A CLB szerint a cascót is érdemes évente felülvizsgálni, mert ebben is nagy a díj-verseny.

Aki már 3-4 éve nem kötötte újra a cascóját, az akár 40 százalékkal olcsóbbat is találhat az idén. A casco átkötéstől általában azért idegenkednek a hitelesek, mert attól tartanak, hogy túl bonyolult a művelet – mondta Németh Péter. A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs vezetője szerint azonban egyes portálokon ennek éppen az ellenkezője igaz, vagyis a cascót ugyanolyan könnyű „átkötni”, mint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), két-három kattintással ki lehet választani a legkedvezőbb ajánlat. Az internetes portálokon már a biztosítókat is egyszerűen lehet kombinálni. Így például elképzelhető, hogy valaki a kgfb-t az Allianznál köti, de cascóját a K&H-nál.

Németh Péter azt is elmondta, hogy Nyugat-Európában a legtöbb autóra kötnek valamilyen Cascót a tulajdonosok, Magyarországon azonban ennél sokkal rosszabb a helyzet: kötelezőt több mint 4 millióan kötnek, cascója viszont még egymillió autósnak sincs.

Németh szerint a legtöbb magyar autóhiteles, ha a felvett hitel futamideje lejár, felmondja az addig kötelező cascót, így spórolnak havi néhány, esetleg tízezer forintot. Az idei év azonban ebben a szegmensben is úgy tűnik változást hoz, annyira alacsony némely biztosító casco ára.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.