Élet-Stílus

Látványos teniszcsaták az Arénában

Hatalmas közönségsikert hozott a Tennis Classics elnevezésű viadal a Papp László Sportarénában: a legendák csatáján a svéd Mats Wilander, míg a jelen csillagainak összecsapásán a cseh Tomas Berdych diadalmaskodott.

A látványos összecsapások előtt az ifjú tehetségek találkoztak a tapasztaltabb korosztállyal a budapesti Tennis Classic elnevezésű gálán: az idei US Openen a juniorok között bajnok Fucsovics Márton és a világranglistán 37. Szávay Ágnes játszott párosmeccset a Temesvári Andrea, Mansour Bahrami duóval. Minden idők egyik legjobb magyar női játékosa és a tenisz-zsonglőr Bahrami ezúttal nem tudott mit kezdeni az ifjakkal, akik 4:3-nál brékeltek, majd simán megnyerték az egy szettes meccset (6:3).

A folytatásban két legenda, a nyolcszoros Grand Slam-győztes Lendl és a hétszeres GS-bajnok Wilander ütközete következett. Látszott, hogy mindkét klasszis mindent tud erről a játékról, bár az néha kérdéses volt, el is tudják-e érni a gyorsabb labdákat.

Persze nem is ez volt a lényeg, hanem a bűvészkedés, a zsonglőrködés, a szép tenisz. Az első játszmát Wilander nyerte (6:4), a másodikban egyenlített Lendl (6:4) és következett az úgynevezett döntő rövidítés. A svéd teniszlegenda ezúttal már nem ismert pardont, komolyra fogta és végül nagyon simán, 10-5-tel nyerte a mecset.

„Az idén négyszer játszottunk és mind a négy alkalommal Mats győzött, de egyre szorosabb az eredmény. Remélem a következő rövidítést már én nyerem meg” – mondta a cseh-amerikai Lendl, aki tavaly 14 esztendős szünet után fogott újra ütőt a kezébe.

Aktív pályafutásuk során Ivan Lendl és Mats Wilander összesen 22 meccset játszott egymással ATP-tornán és a cseh-amerikai 15-7-re nyert ebben az összevetésben. Grand Slam-döntőben öt alkalommal mérkőztek, és ebben már a svéd volt a jobb (3-2).

A legendák csatája után a jelen bajnokai következtek és – talán nem véletlenül – Berdych és Söderling is csak a rövidítésben tudta eldönteni az összecsapás sorsát. Az első játszmát a cseh (7:6) a másodikat pedig a svéd teniszező (6:4) nyerte meg. A döntő rövidítésben aztán szoros küzdelemben ismét Berdych volt a jobb (10-8).

„A jövő héten Valenciában játszom és szeretnék jó eredményt elérni” – így Söderling, aki már biztos résztvevője a november 21-én rajtoló londoni Mesterek Kupájának.
„Én Bázelben és Párizsban lépek pályára és nagyon bízom abban, hogy sikeres leszek, ugyanis csak így juthatok el a londoni évzáró versenyre” – fogalmazott Berdych.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik