Élet-Stílus

F3-as élcsapatnál tesztel a magyar ifjonc

Két GP3-as teszt után a héten a korábban többek között Nico Rosberget, Lewis Hamiltont, Adrian Sutilt, Sebastian Vettelt, Kamui Kobajasit, Sebastien Buemit, Lucas di Grassit és Nico Hülkenberget is versenyeztető, a Forma-3-as Euroszériát az elmúlt évtizedben uraló ART Grand Prix-csapat autóját próbálhatja ki Kiss Pál Tamás a dél-franciaországi Nogaro pályán.

A 19 éves magyar versenyző a harmadik helyen végzett az idei Brit Formula Renault-bajnokságban, amely után a következő lépcső a GP3 vagy a Forma-3 lehet. Bár egyelőre úgy tűnik, hogy a GP3 lesz az erősebb bajnokság, Tomi szeretne tapasztalatot szerezni a Forma-3-as autóval is, mielőtt a jövőjéről döntene.

“Nagyon örültem a lehetőségnek, hogy a GP3-ban öt napot tesztelhettem, és hogy most két napon keresztül vezethetek egy Forma-3-as autót” – mondta Kiss Pál Tamás. “Európa egyik legjobb csapata, azt ART Grand Prix hívott meg a tesztre, ami önmagában is nagy megtiszteltetés. Euroszériás autót fogok vezetni, de még nem teljesen világos, mi lesz a sorsa a Forma-3 Euroszériának és a brit bajnokságnak. Arra mindenesetre jó lesz a teszt, hogy képet kapjak arról, mi a különbség a GP3-as és a Forma-3-as autók között.”

Korábban egyértelműen a Forma-3 számított a Forma-1 alatti második lépcsőnek, ahonnan a legjobbak a GP2-be kerülhettek, majd onnan az F1-be. Az idén bemutatkozott GP3 azonban komoly konkurenciája lett a legerősebb Forma-3-as bajnokságoknak is, mind az Euroszériának, mind a brit bajnokságnak. Tomi a GP3-as teszten is sok hasznos tapasztalatot szerzett, amiket most a Forma-3-as teszten is szeretne gyarapítani.

“Ezek az autók sokkal erősebbek és gyorsabbak, mint a Formula Renault volt. Itt már száraz pályán is nagyon kell vigyázni arra, hogyan adsz gázt, mert ha a kigyorsításnál csak simán lepadlózod, azonnal megforogsz. Nincs általánosan jó beállítás, minden autót a versenyző stílusához kell állítani, a versenyzőnek viszont úgy kell alakítania a stílusát, hogy a leggyorsabb legyen. Szóval nagyon összetett feladat. Ezt szerintem nem is nagyon lehet megtanulni, rá kell érezni. Éppen ezért nagyon fontos minden egyes autóban töltött kilométer. A GP3-as autó nagyon tetszett, de szerintem a Forma-3-as is jó lesz. Holnap megmondom, melyik tetszik jobban.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik