Élet-Stílus

Az IT Services-nél alapít tanszéket a Debreceni Egyetem

admin
admin

2010. 10. 16. 14:34

Kihelyezett tanszéket alapít a Debreceni Egyetem Informatikai Kara (DE-IK) az IT Services Hungary Kft. debreceni üzeménél - jelentette be Gaál István rektorhelyettes szombaton az egyetemen, a kapcsolatok napja című szakmai rendezvényen.

Gaál István a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karokért (DETEK) díjának átadásakor – az elismerést Ilosvai Péternek, a cég ügyvezető igazgatójának ítélték – elmondta: az IT Services az egyetemen több karral is intenzív kapcsolatokat ápol. A vállalat igényeihez igazodva több specializáció és kurzus is indult a számítástechnika és az idegen nyelvek terén.

Ilosvai Péter a díj átvételét követően elmondta: négy éve azért jött a cég Debrecenbe, mert a városvezetés támogatja a magas hozzáadott értékkel dolgozó iparágakat, és ehhez a DE megfelelő szakembereket tud képezni. Ma már a cég dolgozóinak mintegy 40 százaléka a DE-ről kerül ki – tette hozzá, megjegyezve, hogy Magyarországon nehéz több idegen nyelven is beszélő, képzett informatikust találni.

A díjazott ezzel kapcsolatban megfelelőnek nevezte az egyetemen folyó nyelvkurzusokat, de figyelmeztetett: ha néhány éven belül a gimnáziumokból nem úgy kerülnek ki az érettségizettek, hogy legalább két idegen nyelven beszélnek, akkor az ország komoly versenyhátrányba kerül a gazdaság több területén is.

Fábián István rektor a rendezvény megnyitásakor arról beszélt: az egyetemeknek fel kell vállalniuk egy-egy régió tudásközponti szerepét, intenzív kapcsolatokat kell ápolniuk a helyi társadalommal és iparral, hogy a tudásbázis a mindennapokban is hasznosulni tudjon.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.