Élet-Stílus

Szávay idén már nem versenyez

Szávay Ágnes fizikai kimerültségére hivatkozva lemondta a hétfőn kezdődő luxemburgi női tenisztornát, s ezzel eldőlt, hogy az idén már nem versenyez.

A versenyzőtől kapott információk szerint az MTI úgy tudja, hogy a világranglistán jelenleg 37. magyar játékos szeretné alaposan kivizsgáltatni a rendszeresen kiújuló lábsérülését.

“Mivel a hátralévő versenyek alapvetően már nem befolyásolják a helyezésemet a rangsorban ezért döntöttem a pihenés, a regenerálódás mellett” – mondta Szávay.

Szávay az idén két WTA-tornát nyert, júliusban megvédte címét Budapesten, majd egy hét múlva Párágában is diadalmaskodott. Ezt követően hullámzó teljesítményt nyújtott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik