Élet-Stílus

Eladták a Liverpoolt

Megszületett a megállapodás az ötszörös BEK/BL-győztes, 18-szoros angol bajnok Liverpool FC eladásáról.

Az angol klub honlapja gyorshírben számolt be Liverpool eladásáról. Tom Hicks és George Gillett után az új tulajdonos is amerikai, a New England Sports Ventures (NESV), amely az amerikai profi baseball-bajnokságban szereplő Boston Red Soxot is a birtokában tudja.

„Boldog vagyok, hogy megállapoással zárult az értékesítési eljárás, ami rendkívül alapos és részletekre kiterjedő volt”- jelentette be Martin Broughton, a „vörösök” elnöke.

„A klubtanács elfogadta a NESV ajánlatát, amely egybeesett azokkal a kívánalmakkal, amelyeket elvárunk az új tulajonostól. Számunkra fontos, hogy a NESV filozófiája kizárólag a győzelemről szól, ahogy azt a Red Soxnál is bizonyította” – tette hozzá az ötszörös BEK/BL-győztes, 18-szoros bajnok és hétszeres FA-kupa-győztes klub elnöke.

A Liverpool – amely 237 millió fonttal tartozik legfőbb hitelezőjének, a skóciai Royal Banknak – korábbi tulajdonosai, az Tom Hicks és George Gillett 2007 februárjában vásárolták meg a szigetországi kirakatcsapatot csaknem 219 millió fontért.

Idén áprilisban a Barclays Capital nevű céget bízták meg azzal, hogy találjon vevőt a jelentős adósságokkal küzdő klubnak, s a British Airways légitársaság vezetőjét, Martin Broughtont nevezték ki elnöknek, így végig ő felügyelte az értékesítési folyamatot.

A Mersey-parti klubot a közelmúltban számos befektetőjelölttel kapcsolatba hozták, kínai, arab, indiai és kanadai érdeklődésről írt az angol sajtó, ám egyik sem volt komoly.

A NESV-vel történt megállapodás kapcsán egyelőre nem került szóba Roy Hodgson menedzser jövője, akit az újonc Blackpooltól elszenvedett vereség után a Liverpool szurkolói is „kikezdtek” (ők Kenny Dalglisht szeretnék a kispadon látni, legalábbis a volt kedvenc nevét kántálták a lelátón), miután a csapat 1953 óta nem kezdte ilyen gyatrán a szezont, mint ahogy most. A Liverpool hét forduló után kiesőhelyen áll a bajnokságban, míg a Ligakupában már a legjobb 32 között búcsúzott, miután hatalmas meglepetésre büntetőkkel kikapott a negyedosztályban szereplő Northampton Town együttesétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik