Élet-Stílus

Csoportrangadót nyert a Veszprém

admin
admin

2010. 10. 02. 19:16

A csoportelsőség szempontjából fontos mérkőzésen az MKB Veszprém szombaton 33-30-ra legyőzte a vendég HSV Hamburgot a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2. fordulójában, és Mocsai Lajos vezetőedző alakulata továbbra is százszázalékos.

Vujin gyorsan a “közepébe csapott”: a Veszprém a 12. percben úgy vezetett 6-3-ra, hogy az átlövő ötször volt eredményes. Császár is kiemelhető volt, hiszen passzai élményszámba mentek, így aztán dübörgött az aréna 5000 fős nézőserege. Nem volt meglepő, hogy a Hamburg időt kért, jöttek a cserék, akik az első sorhoz hasonlóan világsztárok.

Negyedóra után már csak minimális különbség volt a két csapat között, és ettől kezdve – veszprémi vezetéssel – együtt haladt előre a két gárda egészen a 25. percig, ekkor 10-10 lett az állás. A szünetig Iváncsik Gergő sziporkázott, így a magyar bajnok vonult előnnyel a pihenőre.

A folytatásban felváltva estek a gólok, majd Fazekast Peric váltotta a kapuban. Elől Vujin megint beindult, 21-18-nál már 11. alkalommal volt eredményes (végül 13-ig jutott). A túloldalon Lackovic ontotta a gólokat ebben a szakaszban, így a német együttes nem szakadt le.

Támadásban ritmust váltott a Veszprém, és ebből több hétméterest, illetve emberelőnyt kapott, így a 47. percben 26-22-t mutatott az eredményjelző. Lusnyikov kiállításával sem tört meg a lendület, és megmaradt a négygólos különbség.

A hamburgi Lindberg kettős létszámfölényben büntetőt rontott, majd Gulyás dobott gólt a jobb szélről, Perez pedig szétbombázta a kaput. Az 53. percben, 30-26-nál időt kértek a vendégek, ám továbbra is idegesek voltak, kapkodtak, így nem lehetett esélyük a szinte izzó csarnokban, amely zengett az “auf wiedersehn!” rigmustól.

A gólkülönbség azért volt fontos, mert elképzelhető, hogy a két együttes egymás elleni eredménye dönt a csoportelsőségről és a vele járó kedvezményről. Ezért volt kár az utolsó percben bekapott két találatért.

Férfi BL, B csoport, 2. forduló:
MKB Veszprém-HSV Hamburg (német) 33-30 (15-13)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.