Élet-Stílus

Illés leállította a markolókat

admin
admin

2010. 09. 28. 19:57

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár kedden egy somogyi eseményre tartva személyesen állíttatta le a Balatonendréd és Lulla közötti útépítést, mivel az egy Natura 2000-es területen vitt volna keresztül.

Az államtitkár az esetről elmondta: nagyon fontosnak tartja, hogy Balatonendréd és Lulla között út épüljön, és ezáltal Lulla község is jobban bekapcsolódjon a Balaton vérkeringésébe. Ugyanakkor az a terület, ahol a két település útterveinek egyik nyomvonalát kijelölték, és elkezdték a munkálatokat, Natura 2000-es terület. Létezik egy másik nyomvonal is, ami szakmailag sokkal jobb, nem csak természetvédelmi, hanem gazdasági szempontból is hatékonyabb beruházás, hiszen nem kell völgyhidat építeni, nem érint védett területet, és közlekedési szempontból ugyanúgy megfelel, mint a másik – érvelt Illés Zoltán.

Beszámolója szerint miután bejelentést kapott az esetről, Budapestről a somogyi eseményre tartva leállt az autójával az építkezés közelében, majd egy völgyön átvágva odament a munkagépekhez, a műveletet vezénylőkhöz és bemutatkozott. Egy terepjáróval átvitték Lullába, ahol a kivitelezést irányító mérnökkel személyesen beszélve állíttatta le a munkát.
Az építtetők az államtitkár elmondta, az elmúlt időszakban, számára elfogadhatatlan módon megkaphatták a Balaton-felvidéki Nemzeti Park hozzájárulását. „A papír mindent elbír, ugyanakkor a Natura 2000-es területet nem véletlenül jelölték ki, ezért azt a döntést hoztam, hogy felül kell vizsgálni ennek a területnek a sorsát, hangsúlyozva, hogy van másik nyomvonal” – közölte az államtitkár. Hozzátette, a Natura 2000-es területen való építkezést nem tudja támogatni még akkor sem, ha a 150 hektáros védett területnek csak 3 hektárnyi részét érintené az építendő útszakasz. Mivel információi szerint augusztusban, amikor az útépítési munkálatok elkezdődtek, lejárt az építtető engedélye, jogszerű volt a beavatkozása.

Arra kérdésre, hogy miért járt el személyesen az ügyben, azt felelte: „Én a környezetvédelmi-, természetvédelmi-, vízügyi államtitkár vagyok és a hatásköröm kiterjed az ország egészére ebben a tekintetben. Nem véletlenül jártam a helyszínen, szeretem a konkrét, azonnali cselekvést. Mind a beosztottjaim, mind mások láthatják, hogy a környezet- és természetvédelem ügyét nem csak szívből, hanem a magyar törvények és jogszabályok betartásával képviselem, ha kell akkor ott a helyszínen is”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Újabb furcsaság a TV2-n A Piramisban

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.