Élet-Stílus

Óriáshal él a Dunában

admin
admin

2010. 09. 26. 06:45

Az ember egyszer már kiűzte a Dunából a folyó leghatalmasabb halát: az 1000 kilós óriásnak rendszeresen két komoly duzzasztógáton átküzdve magát, halászhálók elől menekülve, szennyes vízben és betonba öntött partok közt kellett volna életben maradnia. Nem sikerült, és még ma is csak emberi segítséggel lehet rá képes. Eddig az biztos, hogy megpróbáljuk ismét Budapestre csalogatni a vizát. Száz apró példány már itt úszkál.

Századokkal korábban legendás volt a Duna halbősége: a források arról beszélnek, hogy ha valaki vödröt merített a folyóba a magyarországi szakaszon, abba víz alig fért a sok haltól. A környezetszennyezés és a folyószabályozás aztán a XX. századtól mindent felborított.

Cápaméretű hal a Budapesten

A legszembetűnőbb veszteség a hatalmas méretű hal, a viza eltűnése volt a múlt században, aminek csak egyik oka volt a túlhalászat. A viza „hazatérésének” gátja eddig leginkább a víz szennyezettsége, és az emberi tevékenység volt, amely megváltoztatta a környezetet.

Szeptember közepén a vidékfejlesztési minisztérium vizaivadékot telepített a folyóba Budapestnél és a Szigetközben. Ezzel is elősegítve a hal ismételt megtelepedését és jelezve: a Duna visszavárja óriását. Korai lenne még viszont kijelenteni, hogy nemsokára cápaméretű halak ficánkolnak majd a Margit híd alatt, de a nehézségek csak a viza életmódjának megismerésével érthetők meg.
A tokfélék családjába tartozik, élete legnagyobb részét tengerekben (Fekete-, Kaszpi- és Adriai-tengerben) éli, de ívni visszatér születési helyére, a tengerbe ömlő folyókba. Így kerül a 3-4 méteres testhosszt és 500-1000 kilogram súlyt elérő hal a Dunába és Budapestre. A viza volt egyébként a folyó legértékesebb „mindennapos” hala.

Már 1959-ben is csodaszámba ment, ha viza akadt a hálóba (fotó: MTI/Bojár Sándor)

Már 1959-ben is csodaszámba ment, ha viza akadt a hálóba (fotó: MTI/Bojár Sándor)

Mint a nagy testű állatok általában, a viza is viszonylag lassan, 12-18 éves korában éri el az ivarérettséget, de akár 100 évig is élhet – írja a wikipedia. Tekintélyes méretével az egyik létező leghatalmasabb lény a Föld folyóvizeiben.

Az emberrel nem tud szembeszállni

Évente két hullámban úsznak fel a tengerről a folyók sekélyebb vizeibe, hogy lerakják ikráikat. Egy részük ősszel indul, és a folyók fenekén egy-egy mélyedésben vagy gödörben telelnek át. A többiek eleve csak tavasszal kezdik meg a vándorlást, az ívásra március és május körül kerül sor. Ehhez tiszta vizű, sóderes, köves folyómederre van szükségük.

A több százezer vagy akár néhány millió ikra lerakása után az „öregek” azonnal visszatérnek a tengerbe, de az ivadékok is leúsznak a folyók deltavidékének félsós vizébe, ahonnét néhány év után „települnek át” a nyílt tengerbe.

Ebbe az évezredes ciklusba „rondított bele” az ember, amely először is a túlhalászattal tizedelte az állományt. A védetté nyilvánítás után ez értelemszerűen már nem jelentene veszélyt a visszatelepített halakra.

Komolyabb kérdés a környezetszennyezés és a folyó medrének jelentős átalakítása, amellyel nemcsak az ívásra alkalmas területek szűkültek be – gondoljunk például a Szigetköz vízellátási problémájára a Duna elterelése miatt –, hanem a szennyezett víz következtében az ivadékok túlélési esélyei is.

Igazi látványosság volt (fotó: MTI/Bojár Sándor)

Igazi látványosság volt (fotó: MTI/Bojár Sándor)

Megkerestük a Vidékfejlesztési Minisztériumot (VM), hogyan változtak meg-e körülmények annyira, hogy reménykedhetünk a szeptemberi telepítés sikerében. A Duna menti országok mind nagyobb erőfeszítéseinek következtében, mint például a bécsi, pozsonyi, budapesti szennyvíztisztítók létesítése, az elmúlt évtizedben látványosan javult a folyó vízminősége – áll a VM válaszában.

Falat építettek elé

Sőt, a Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság 2009 decemberében elfogadta a Duna Vízgyűjtő gazdálkodási tervét, amelyben a közös intézkedési programok értelmében az antropogén és élőhely korlátok a jövőben nem akadályozhatják a tokfélék és más halak szabad vándorlását a Dunán és mellékvízfolyásaiban – teszik hozzá.

Biztató jövőkép, de van még egy súlyos probléma: az al-dunai Vaskapu-szurdokba telepített két duzzasztógát, a Vaskapu I. és a Vaskapu II. Ezek áthatolhatatlan falként zárják el az élővilág útját. Az erőművek megépítése óta a tokfélék, így a viza vándorlása is fizikailag lehetetlenné vált. A Vízügyi Államtitkárságtól kapott információk szerint a duzzasztók és a gátak az ívóhelyre történő „felfelé” vándorlást korlátozzák.

Jelenleg az ivarérett egyedek esetenként át tudnak jutni tudnak átjutni a hajózsilipeken – Vaskapu I. és II. – keresztül régi magyarországi ívó helyeikre,azaz Mohács, Sió-torkolat és Szigetköz térségébe. A tenger felé vezető úton a gátak nem jelentenek akkora akadályt, mint felfelé, a halak „átjárása” ugyanis a hajózsilipeken keresztül lehetséges, ám erre vonatkozó vizsgálatokat még nem végeztek.

2006-ban a Víz Világnapjára már csak egy műanyagból készült

2006-ban a Víz Világnapjára már csak egy műanyagból készült “élethű másolat” maradt… (fotó: Füzesi Ferenc)

A most szabadon engedett halak mindegyikét egyedi azonosítójellel látták el. Ha a jövőben bárhol kifogják őket, az azonosító alapján a szakemberek fontos információkhoz jutnak a halak vándorlásáról, növekedéséről, élőhelyválasztásáról.

Persze érdekeltté kell tenni a horgászt is, hogy dokumentálja a fogást, majd a bogrács helyett a folyóba engedje el zsákmányát. Ezért ha valaki vizát fog, és ezt dokumentálja, az a viza természetvédelmi eszmei értékének megfelelő, 10 ezer forintos jutalomra számíthat.

Hazatérhetnek

Mivel a faj védett, mitöbb, a Természetvédelmi Világalap Vörös Listáján is szerepel, természetesen tilos „tudatosan” kifogni. A „véletlenszerű fogást követően” pedig „kíméletesen vissza kell helyezni a vízbe” – szól a hivatalos megfogalmazás.

Visszatérve a gátak jelentette problémára, a jóval szerényebb méretű halak esetében úgynevezett hallépcsőkkel segítik az átjutást. Ez valójában egy csatorna, amely elkerüli a duzzasztónál összpontosuló vízesést, és kisebb duzzasztók, apróbb zuhatagok, illetve lépcsőzetesen emelkedő medencesor segítségével hidalja át a szintkülönbséget.

A VM tájékoztatása szerint Németországban éppen 2010 szeptemberében helyeztek üzembe a Rajnán egy, a három méteres testhosszúságú atlanti tokra méretezett 550 méter hosszú hallépcsőt. Ugyanakkor a hajózsilipek halzsilipként történő működtetésére is több példa van Franciaországban, sőt kifejezetten a nagytestű tokfélék számára Oroszországban létesítettek halzsilipet. Jelenleg Magyarországon is foglalkoznak ezzel a kérdéssel – áll a tárca tájékoztatójában.

Az ember már olyan mértékben beavatkozott a természetbe, hogy a viza visszatéréséhez mindenképpen szükség van emberi segítségre. A szakemberek szerint ugyanakkor ha a Duna védelmében tett erőfeszítések folytatódnak, van rá esély, hogy ismét önszabályozó módon szaporodhatnak és vándorolhatnak majd a Dunában és vízrendszerén.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.