Élet-Stílus

F1: kifogyott a motorokból a Ferrari

Öt futammal a világbajnokság vége előtt az éllovas Mark Webber áll legjobban a tartalékmotorokkal, az ausztrálnak még két friss egysége van.

Ahogy közeledik a világbajnokság vége, úgy lesz egyre fontosabb a megbízhatóság és a tartalékmotorok száma, ebből a szempontból pedig a pontszámok alapján is vezető Mark Webber áll a legjobban.

A Ferrarinál Fernando Alonso és Felipe Massa is elhasználta az egy szezonra rendelkezésre álló nyolc motort, vagyis amennyiben egy újabbat is elő kell vennie a csapatnak, mindkét pilóta tíz rajthelyes büntetésre számíthat.

“Úgy gondoltuk, inkább friss motort használunk Monzában, hogy beoszthassuk a hátralévő kilométereket” – nyilatkozta a Ferrari-csapatfőnök Stefano Domenicali, arra célozva, hogy a csapat cserélgeti majd a használt, de még teljesen működőképes motorokat Alonso és Massa autójában.

Lewis Hamilton és Jenson Button hét motornál tart, vagyis egy-egy tartalékjuk van még, hasonlóan Sebastian Vettelhez. Webber ezzel szemben kíméletesebb volt a motorokkal, eddig csak hatot használt el, vagyis két teljesen új hajtóműre támaszkodhat baj esetén.

“A McLarenre azért oda kell figyelnünk, úgy tűnik, valamivel megbízhatóbb a motorjuk. Nem tudjuk, mi fog történni az év végéig” – mondta Webber, azt sejtetve, hogy a két tartalékmotor csak elméleti előnyt jelent számára. “Szingapúr kedvezhet nekünk, ha a monacói győzelemből ki lehet indulni, ez a megállapítás áll a hátralévő pályákra is.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik