Élet-Stílus

Delfinraj haldoklik Új-Zélandon

admin
admin

2010. 09. 22. 09:59

Hetvennégy gömbölyűfejű delfin vetődött partra Új-Zéland északi részén.

A térségben az utóbbi egy hónapban ez már a második eset, hogy hasonlóan népes delfinraj reked a sekély vízben – közölte szerdán az illetékes hatóság.

Mire a vízügyi felügyelőség munkatársai a Spirits Bay-i partokhoz érkeztek, 25 állat már elpusztult. Jonathan Maxwell, a felügyelet vezetője elmondta, hogy a maradék 49 delfin visszajuttatása a nyílt óceánba legalább két napot vesz majd igénybe. Jelezte azt is, hogy a mentéshez sok önkéntesre lesz szükségük. Igyekezetüket igencsak megnehezítheti a heves szél és az erős hullámzás.

Közvetlenül a partok mentén még további ötven állatot láttak a vízben cirkálni.

Augusztus közepén Karikarinál 58 gömbölyűfejű delfin rekedt a part menti homokban. Közülük csupán kilenc tudott visszatérni a tengerbe annak ellenére, hogy több száz ember fáradozott megmentésükön. Ugyanazon a partszakaszon tavaly decemberben több mint száz állat pusztult el.

Világszerte Új-Zélandon vetődik partra a legtöbb delfin, mivel a csendes-óceáni szigetország vándorlásuk útvonalát érinti az antarktiszi vizekből és vissza. A természetvédelmi minisztérium 1840 óta több mint ötezer bálna és delfin partra vetődését jegyezte fel. Tudósok eddig nem találtak magyarázatot a jelenségre.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.