Élet-Stílus

Häkkinen: Alonso világbajnok lehet

admin
admin

2010. 09. 19. 15:22

Mika Häkkinen szerint Fernando Alonsónak még reális esélye van a világbajnoki cím megszerzésére.

Belgiumi kiesése után nehéz helyzetbe került Fernando Alonso, ám a spanyol Monzában győzelemmel korrigált, így még versenyben van a világbajnoki címért. Az egykori kétszeres világbajnok Mika Häkkinen úgy hiszi, hogy a spanyol révbe érhet.

“Mindig van lehetőség a ponthátrány ledolgozására. Ott van például a 2005-ös indianapolisi futam, ahol mindössze hat autó versenyzett. Bárhogy alakulhat, és hinni is kell ebben, a Forma-1-ben néha őrült dolgok történnek. Fernandónak hinnie kell benne, hogy még megcsinálhatja” – mondta a finn.

Häkkinen egyik kedvenc pilótája Alonso, a másik Lewis Hamilton. Noha ők ketten nem jöttek ki jól a McLarennél, a finn nem érzi úgy, hogy hiba lett volna a spanyol szerződtetése.

“Alonso felismerte, hogy ő és Lewis nem képesek azonos csapatban dolgozni. Igazából mindketten rájöttek, hogy egy fedél alatt nem működnek, de így sem mondanám, hogy Alonso rossz döntés lett volna, ahogy Lewis sem. A McLarennek volt Prostja és Sennája is, igaz, az kicsit más volt” – zárta mondandóját az egykori klasszis.

A világbajnoki pontverseny állása:
1. Mark Webber (ausztrál, Red Bull Racing) 187 pont
2. Lewis Hamilton (angol, McLaren-Mercedes) 182
3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 166
4. Jenson Button (angol, McLaren-Mercedes) 165
5. Sebastian Vettel (német, Red Bull Racing) 163
6. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 124
7. Nico Rosberg (német, Mercedes GP Petronas) 112
8. Robert Kubica (lengyel, Renault) 108
9. Michael Schumacher (német, Mercedes GP Petronas) 46
10. Adrian Sutil (német, Force India) 45

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.