Élet-Stílus

Vb: amerikai hódoltság Törökországban

Az Egyesült Államok válogatottja nyerte a kosárlabda-világbajnokságot, miután a döntőben simán, 81-64-re legyőzte a házigazda török csapatot.

Az amerikai válogatott 1994 után ért fel ismét a csúcsra, ráadásul úgy, hogy bár az észak-amerikai profiligából verbuválták össze a csapatot, nem az NBA krémje pattogtatott Törökországban. A Team USA ezzel együtt valamennyi mérkőzését megnyerte a vb-n és csupán a Brazília elleni csoporttalálkozója volt szoros.

Az Egyesült Államok a döntőben is sima győzelmet aratott: az „aranycsata” valamennyi negyedét megnyerte, és már a második szakasz közepében elérte a bűvös, tízpontos különbséget. A nagyszünetben 42-32 volt az állás, és a folytatásban tovább nőtt a felek közötti differencia. A hazaiak igazából csak akkor tudtak kicsit felzárkózni, amikor az amerikaiak kiengedtek, persze túlságosan közel nem engedték magukhoz a törököket, végül sima, 81-64-es győzelemmel szerezték meg a negyedik világbajnoki címüket.

Emléket gyűjt az amerikaiak edzője, Mike Krzyzewski (MTI/EPA)

Emléket gyűjt az amerikaiak edzője, Mike Krzyzewski (MTI/EPA)

A finálé legjobbja a 28 pontot termelő Kevin Durant volt, rajta kívül Lamar Odom (15) és Russel Westbrook (13) jutott tíz pont fölé az amerikaiaknál. A törököknél az NBA-ben, a Phoenix Sunsban játszó Hidayet Türkoglu volt a legeredményesebb 15 egységgel.

Férfi vb, Törökország, döntő:
Egyesült Államok-Törökország 81-64 (22-17, 20-15, 19-16, 20-16)

A 3. helyért:
Litvánia-Szerbia 99-88

Az 5. helyért:
Argentína-Spanyolország 86-81

A végeredmény:
1. Egyesült Államok
2. Törökország
3. Litvánia
4. Szerbia
5. Argentína
6. Spanyolország
7. Oroszország
8. Szlovénia

Az elmúlt 16 világbajnokság győztesei:
2010, Törökország: Egyesült Államok
2006, Japán: Spanyolország
2002, Indianapolis: Jugoszlávia
1998, Athén: Jugoszlávia
1994, Kanada: Egyesült Államok
1990, Argentína: Egyesült Államok
1986, Spanyolország: Egyesült Államok
1982, Kolumbia: Szovjetunió
1978, Manila: Jugoszlávia
1974, Puerto Rico: Brazília
1970, Ljubljana: Brazília
1967, Montevideo: Argentína
1963, Rio de Janeiro: Brazília
1959, Santiago de Chile: Brazília
1954, Rio de Janeiro: Egyesült Államok
1950, Buenos Aires: Argentína

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik