Élet-Stílus

Udovicsics: uraltuk az egész meccset

A szerb győzelemmel zárult Magyarország-Szerbia meccs után a FigyelőNetnek sikerült a szerb szövetségi kapitányt és szerb válogatott edzőjét is megszólaltatni. Mindketten értékelték lapunknak a szerb csapat mai teljesítményét és az Eb-szereplését.

“Úgy vélem, hogy nagyon jól játszottunk, szinte az egész mérkőzést uraltuk, azonban jobban kihasználhattunk volna a könnyű gólszerző helyzeteket, ha pszichológiailag még jobban ott vagyunk, és ha nem vagyunk elég idegesek” – nyilatkozta a FigyelőNetnek Dejan Udovicsics, a szerb szövetségi kapitány pár perccel a szerb győzelemmel zárult bronzmeccs után.

Elmondása szerint pszichológiailag is felkészültek arra, hogy a bronzéremért játszanak, ugyanis eddig, a korábbi generációs csapattal (Udovicsics ugyanis fiatal játékosokat épített be a csapatba az olimpia után – szerk.) mindig a döntő meccset játszottuk, azonban most a bronzéremért kellett harcolnunk. “Elégedett vagyok a harmadik helyezéssel, mert egy ilyen fiatal csapattal a bronzot meg tudtuk szerezni” – hangsúlyozta a FigyelőNetnek.

Lapunknak arra a kérdésére, hogy miben látja a két szerb-magyar mérkőzés közötti különbséget, Udovicsics a következőket válaszolta: “Nem készültünk fel annyira az első meccsre. Idegesen kezdtük, nem koncentráltunk eléggé, ugyanis minden a pszichológián múlik.”

“Reméltük, hogy a fiúk jobban játszanak idén ezen a tornán, és jól felkészültek. Féltünk a mai meccstől, mert egy nagyon nehéz mérkőzésnek tartottuk” – mondta el a FigyelőNetnek Nenad Manojlovics, a szerb válogatott edzője (aki az athéni olimpia idején a szövetségi kapitányi posztot töltötte be). A véleménye szerint az volt a különbség a két meccs között, hogy a magyarok az első meccsre nagyon felkészültek, míg a szerb csapat nem invesztált bele annyi energiát, amennyire szükség volt a magyar csapat ellen. “Erre a meccsre azonban sokkal jobban felkészültünk” – tette hozzá. Kérdésünkre, miszerint változtattak-e valamit a taktikán, igennel válaszolt, hozzátéve: fontos volt, hogy ezúttal a játékosok nagyon motiváltak voltak ezen a meccsen.

Udovicsics: uraltuk az egész meccset 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik