Élet-Stílus

Világszám: magyar az NFL-ben – videó

A mostani szezonban lesz magyar játékos az amerikaiak „házisportjának" tartott amerikaifutball elitosztályában.

Európában is próbálkoznak amerikaifocival, ám az az erejét, minőségét tekintve – nem bántva meg a résztvevőket – legalább olyan messze van a tengerentúlon játszott sportágtól, mint a két kontinens maga. Éppen azért nagy szó, ha európai játékos szerephez juthat a profiligában – pláne, ha magyar, pontosabban magyar nemzetiségű.

A Temesváron született romániai Meskó Zoltánról van szó, aki 11 éves kora óta él a tengerentúlon, miután mérnök édesapja, Meskó Mihály amerikai zöld kártyához jutott. A gyerekkorában „hagyományos” focival barátkozó Meskót idei amatőr játékosbörze ötödik körében, egész pontosan a 150. helyen választotta ki az NFL legjobbjai közé tartozó New England Patriots, amelyben az előzőszezon mind a négy fordulójában pályára lépett.

Mint punter, azaz rúgójátékos.

„Szakmázásba” hosszasan nem mennénk bele, de a punterről tudni érdemes, hogy ő az, aki a balul sikerült támadássorozat végén kézből elrúgja a labdát (punt), hogy az ellenfél minél rosszabb pozícióból vághasson neki az attaknak. Persze nem mindegy, hogyan, hova rúgja a tojáslabdát. Nyugodtak lehetünk afelől, hogy a 24 éves Meskó jól rúgja.

Meskó akcióban

Már az általános iskola hetedik osztályában kiderült, hogy van érzéke ehhez, miután testnevelés órán lerúgta a csarnok világítását. A tanára gyomban elhívta az iskolai csapatba. Később az egyetemek már versengtek érte, válogathatott az ajánlatok közül, többek között az egyetemi bajnokság egyik legjobbjának számító USC csábításának is ellenállva a Michigant választotta, ahol Tom Brady, kedvenc játékosa is pallérozódott.

Újdonsült csapattársának, a New England nagy népszerűségnek örvendő irányítójának életútja abban feltétlenül hasonlít Meskóéhoz, hogy a 2000-es játékosbörzén ő is csak „reszliben” kelt el, a hatodik körben, 199. választottként csapott le rá a Patriots, amelyet a következő években hálából három Super Bowl-győzelemre vezetett.

Patriots idei draft-választottjai – videoklip

Annak amúgy végtelenül egyszerű magyarázata van, hogy a „normális” focival szemben Meskó miért választotta a tojáslabdás változatot. „Leginkább az döntött, hogy egyetemi ösztöndíjat lehetett szerezni. Úgy gondoltam, hogy ha egy egyetemi futball ösztöndíjjal a szüleimnek 250 ezer dollárt tudok megtakarítani a következő öt évre, akkor megéri hogy megpályázzam. A középiskolai időszak tulajdonképpen egy befektetés volt, ahol vállaltam egy bizonyos mértékű kockázatot” – magyarázta Meskó Zoltán a sportággal foglalkozó egyik magyar oldalnak, az amerikaifoci.blogspot.comnak adott interjújában.

A New England Patriots játékosa úgy tartja, nem feltétlenül a fizikai paraméterek döntenek arról, hogy kiből lesz jó punter, a lényeg ugyanis a technika, annak ismerete, hogy miképp kell helyesen megrúgni a labdát. Ebben pedig „jó iskola” volt a labdarúgás.

Meskó Zoltán egyébként nem csupán származásával tűnik ki az NFL játékosai közül, hiszen viszonylag kevesen beszélnek öt nyelven, márpedig ő az angol mellett, románul, magyarul, németül is elboldogul és spanyolul is megérteti magát. Emellett két diplomát is szerzett a michigani évek alatt. Az egyetemen már bizonyított a magyar nemzetiségű futballista, és szinte minden szakértő szerint az NFL-ben is képes lehet erre. A Sports Illustrated szakírójának listáján például azon 15 újonc között szerepel, akik szerinte annak ellenére is a liga legjobbjai közé kerülhetnek, hogy a drafton későn keltek el.

A most kezdődő bajnokság egyik esélyesének tartott, Super Bowl-sikerre hajtó New England Patriotsnak – amely az előszezonban két győzelemmel és két vereséggel hangolt az alapszakaszra – a hétvégi első fordulóban a Cincinnati Bengals lesz az ellenfele.

Akkor lesz majd érdemes nagyon figyelni, amikor Bradyék támadását megállítja az ellenfél védőegysége, mert akkor lép majd pályára 14-es mezben Meskó. Illetve a touchdown elérése esetén is ő teszi le a labdát a jutalomrúgást elvégző Stephen Gostkowskinak.

Meskó-elődök – magyar származású klasszisok a hőkorból

Larry Csonka: a VIII. Super Bowl legértékesebb játékosa, azaz MVP-je.
Peter Kornel Gogolak: ő honosította meg a mai napig használt rúgásmódszert.
Louis Roy Groza: rúgónak járó díjat neveztek el róla az egyetemi bajnokságban.
George S. Halas: edző is volt az NFL-ben, a Hírességek Csarnokának tagja.
Bernie Kosár: több rekordot is elért, Super Bowl-győztes.
Joe Namath: a New York Jetsszel nyert Super Bowl-t.
Don Shula: ő NFL történetének legtöbb győzelmet aratott edzője.
Joe Theismann: számos klubrekordot tart a Redskisnél, MVP-díjazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik