A másodikként rangsorolt Fucsovics Márton szetthátrányból felállva győzte le a cseh Lukas Vrnakot, és Zsiga Máté oldalán párosban is biztosította a helyét a juniorverseny második fordulójában. Az első helyen kiemelt magyar duó két viszonylag sima játszmában kötött útilaput Maxx Lipman, Mackenzie McDonald amerikai kettős talpára.
Ami a párosban összejött Zsigának, az egyesben sajnos nem sikerült, jelesül továbbjutni az első fordulóból – ebben két játszma során a belga Joris de Loore akadályozta meg.
Az ifjúsági olimpián párosban bronzérmes Babos Tímeát viszont nem lehetett megállítani: a duók versenyében, az amerikai Sloane Stephensszel kiegészülve nullára nyert (értsd: játékot sem veszített) Lauren Davis, Ulrikke Eikeri amerikai, norvég „tandem” ellen.
Egyesben már nem volt ennyire sima a 2. fordulóig vezető út: a kínai Jang Ce ugyanis behúzta az első szettet, ám Babos 43 perc alatt 6:3-mal egyenlített, a döntő szettben pedig kétszer is elvette ellenfele adogatását, miközben Jang Ce mindkét bréklabdáját hatástalanította. Ez pedig 6:2-es játszma-győzelmet, s továbbjutást eredményezett.
Junior páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért)
Férfiak:
Fucsovics, Zsiga (1.)-Lipman, McDonald (amerikai) 6:3, 6:3
Nők:
Babos, Stephens (3.)-Davis, Eikeri 6:0, 6:0
Junior egyes, 1. forduló (a 32 közé jutásért)
Férfiak:
Joris de Loore (belga)-Zsiga Máté (12.) 7:5, 6:4
Fucsovics Márton (2.) – Vrnak (cseh) 4:6, 7:5, 6:4
Nők:
Babos Tímea (2.)-Jang Ce (kínai) 4:6, 6:3, 6:2