Élet-Stílus

Az Éden Bonyhádra költözik?

Részben víz alatti szállodát és tengeri élőlényekkel benépesített akváriumot építhetnek Bonyhád határába.

Bár az építkezésről végső döntést csak októberben hoznak, a város vezetése egyelőre lelkes. Az építtető Trimp Holding Zrt. a szállodáért cserébe fürdőt is épít a bonyhádiaknak. A beruházók az eredeti tervek szerint Kiskunhalason építkeztek volna, de az ottani kudarc után szinte azonnal jelezték, hogy Bonyhádra esett a választásuk.

A Trimp Holding most egy olyan 28 ezer négyzetméteres, ötszintes luxusszállodát építene, amelynek három szintje a vízszint alatt lenne. A projekt honlapján a beruházók beszámolnak, hogy szemben a hazai szolgáltatások többségével, kreatív és látványos ötletekkel szeretnék becsalogatni a vendégeket. Az Éden-sziget luxuslakosztályaiból 150 panorámaablakon át csodálhatják a szerencsések a 20 méter széles és 11,5 méter mély medence tengeri élővilágát, köztük a cápák és ráják mindennapi életét. Sőt, a beruházók még ennél is tovább mennek: a rekordméretű medencében búvárkodni is lehet majd.

Az Éden-szigetet bemutató honlap szerint a készülő épület különféle formában használja az alternatív energiákat, köztük a nap, a szél és a geotermikus energiát is.

AJÁNLOTT LINKEK:

Bonyhád október végén dönt a vízalatti szálló megépüléséről (origo)
Még több kép a beruházó honlapján

Ajánlott videó

Olvasói sztorik