Élet-Stílus

Nadal megizzadt az első fordulóban

A világelső Rafael Nadal ugyan három szettben vette az első akadályt a US Openen, de alaposan megizzadt az orosz Tejmuraz Gabasvili ellen.

A pályafutása első US Open-sikerére hajtó spanyol klasszis könnyen verhető ellenféllel, a világranglistán 98. orosz Tejmuraz Gabasvilivel találkozott az első körben, kedd éjszaka.

Bár a meccs három játszma során eldőlt, korántsem volt sima. A háromórás csatában az orosz több nyerőt ütött (49-30), mint Nadal, de több ki nem kényszerített hibája volt (38-29). Az első két szettet rövidítésben nyerte meg Nadal, az első brékre a harmadik játszma közepéig kellett várni, 3:3-as állásnál a világelsőnek sikerült elvennie Gabasvili adogatását, majd később ezt még egyszer megtette, és 7:6, 7:6, 6:3-mal került tovább.

„Nyilván jobban szerettem volna 1 óra 10 percet játszani három óra helyett, de az alacsonyabb rangsorolt játékosoknak nincsen veszítenivalójuk, így Gabasvili is könnyen játszhatott agresszívan. Nehéz mérkőzés volt, de jól játszottam” – nyilatkozta Nadal.

A harmadik helyen kiemelt szerb Novak Djokovics még a spanyolnál is jobban megizzadt: öt játszmában, 3 óra és 40 perc tudta csak legyűrni honfitársát, a világranglistán 45. Viktor Troickit.

A női verseny első kiemeltje, a dán Caroline Wozniacki ugyanakkor végtelenül sima meccsel tudta le az első fordulót: mindössze két gémet (szettenként egyet-egyet) engedett ki a kezéből az amerikai Chelsey Gullickson elleni, 61 percig tartó találkozón.

US Open, Flushing Meadows
Női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Wozniacki (dán, 1.)-Gullickson (amerikai) 6:1, 6:1
Zvonarjova (orosz, 7.)-Kucova (szlovák) 6:2, 6:1
K. Bondarenko (ukrán)-Li (kínai, 8.) 2:6, 6:4, 6:2
A. Radwanska (lengyel, 9.)-Parra-Santonja (spanyol) 6:4, 6:3
Sarapova (orosz, 14.)-Groth (ausztrál) 4:6, 6:3, 6:1
Wickmayer (belga, 15.)-Kudrjavceva (orosz) 6:1, 6:2
Petkovic (német)-Petrova (orosz, 17.) 6:2, 4:6, 7:6
Kirilenko (orosz, 23.)-Zahlavova Strycova (cseh) 7:5, 6:4
Paszek (osztrák)-Safarova (cseh, 26.) 2:6, 7:5, 6:2
Dominguez (spanyol)-Svedova (kazah, 30.) 6:4, 3:6, 6:2
Kanepi (észt, 31.)-Cornet (francia) 3:6, 6:1, 6:0
Csan (tajvani)-Keothavong (brit) 2:6, 6:1, 6:1
Capra (amerikai)-Sprem (horvát) 6:1, 6:3
Benesova (cseh)-Llagostera (spanyol) 6:3, 7:6
Meusburger (osztrák)-Craybas (amerikai) 3:6, 7:5, 6:0
U. Radwanska (lengyel)-Csakvetadze (orosz) 6:3, 6:3
Görges (német)-Oprandi (olasz) 6:3, 6:4
Peng (kínai)-Rogers (amerikai) 6:7, 7:6, 6:3
Cibulkova (szlovák)-Voegele (svájci) 6:2, 4:6, 7:5
Csang (tajvani)-Suarez Navarro (spanyol) 6:2, 6:4
Amanmuradova (üzbég)-Scheepers (dél-afrikai) 6:3, 6:4
Mattek-Sands (amerikai)-Medina Garrigues (spanyol) 4:6, 6:4, 6:1
Lisicki (német)-Vandeweghe (amerikai) 6:1, 6:0

Férfi egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Nadal (spanyol, 1.)-Gabasvili (orosz) 7:6, 7:6, 6:3
Djokovics (szerb, 3.)-Troicki (szerb) 6:3, 3:6, 2:6, 7:5, 6:3
Verdasco (spanyol, 8.)-Fognini (olasz) 1:6, 7:5, 6:1, 4:6, 6:3
Ferrer (spanyol, 10.)-Dolgopolov (ukrán) 6:2, 6:2, 6:3
Clément (francia)-Bagdatisz (ciprusi, 16.) 6:3, 2:6, 1:6, 6:4, 7:5
Fish (amerikai, 19.)-Hájek (cseh) 6:0, 3:6, 4:6, 6:0, 6:1
Benneteau (francia)-Stepanek (cseh, 28.) 6:4, 6:2, 4:6, 6:4
Polansky (kanadai)-Monaco (argentin, 30.) 6:2, 7:6, 6:3
Nalbandian (argentin, 31.)-De Voest (dél-afrikai) 7:6, 3:6, 6:4, 6:7, 6:4
Paire (francia)-Schüttler (német) 6:3, 6:3, 4:6, 3:6, 7:6
Robredo (spanyol)-Rosol (cseh) 6:4, 6:3, 6:1
Schwank (argentin)-Ginepri (amerikai) 6:4, 7:6, 4:6, 6:3
Blake (amerikai)-Vliegen (belga) 6:3, 6:2, 6:4
Mannarino (francia)-Riba (spanyol) 3:6, 6:1, 6:4, 4:6, 7:6
Becker (német)-Brands (német) 7:6, 7:6, 6:4
Serra (francia)-Mayer (német) 7:5, 6:2, 6:0
Isztomin (üzbég)-Gonzalez (argentin) 7:5, 7:5, 6:1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik