Élet-Stílus

Magyaros csoportban a Loki

admin
admin

2010. 08. 27. 14:46

Dzsudzsák Balázs és Koman Vladimir csapata, az PSV Eindhoven, illetve az olasz Sampdoria, továbbá az ukrán Metaliszt Harkiv lesz a Loki ellenfele a labdarúgó Európa Liga csoportkörében.

A magyar bajnok – amely a sikertelenül zárt BL-selejtezőt követően, a bolgár Liteksz Lovecs elleni kettős győzelemmel került az Európa Liga csoportkörébe – a negyedik kalapból várta a pénteki, monacói sorsolást, azaz számítani lehetett arra, hogy három, papíron erősebb ellenfelet kap. Az UEFA delegáltjai mellett Giuseppe Bergomi és Ronnie Whelan, az olaszok és az írek legendás futballistája mellett az Európa Liga első kiírásának fináléját eldöntő uruguayi Diego Forlán (Atlético Madrid) segédkezett a sorsolásnál.

Hova kapcsoljunk?

Az Európa Liga mérkőzéseit a Story TV és Digi Sport közvetíti. A Storynál van az első választás joga, ezért leginkább ezen a csatornán lesznek láthatóak élőben a a magyar bajnok találkozói.

A 48 csapatot 12 négyes csoportba sorsolták, figyelve arra, hogy azonos nemzetiségű csapatok ne kerüljenek egy kvartettbe. Éppen ezért minden egyes kihúzott csapathoz külön remdelték hozzá azt a csoportot, amelyben majd a továbbjutást jelentő első két helyért küzdhet. Miután csoportba rendezték az első, második és harmadik kalap csapatait, a negyedikben lévő klubok kerültek sorra, köztük természetesen a Debreceni VSC.

A magyar bajnok nevét tartalmazó cédulát Forlán húzta ki az üvegedényből, Whelan pedig csoportot sorsolt a Debrecennek, méghozzá a „I”-t, amelyben két magyaros csapat, a holland PSV és az olasz Sampdoria mellett már ott volt az ukrán Metaliszt Harkiv. Ez pedig azt jelenti, hogy Dzsudzsák Balázs egykori csapata ellen léphet pályára.

Debreceni reakció

„A sorsolás pikantériája, hogy összekerültünk a PSV-vel, így ellenfélként üdvözölhetjük volt játékosunkat, Dzsudzsák Balázst. A Sampdoria is európai sztárcsapatnak minősül annak ellenére, hogy drámai csatában elbukott a Werder Bremen ellen a BL-ben. A harkivi csapatot nem láttam még játszani, de aligha képvisel gyengébb játékerőt, mint a másik két riválisunk” – nyilatkozta az MTI-nek Herczeg András, a debreceniek klubmenedzsere nem sokkal a pénteki sorsolás után.

A magyar válogatott szélső 2004 és 2008 között erősítette a Lokit, amellyel háromszoros bajnok lett, jelenleg viszont már a PSV Eindhoven erőssége, két gólt is szerzett a selejtezőben az orosz Szibir Novoszibirszk ellen simán, 5-0-ra megnyert visszavágón.

Az olasz Sampdoriának – amely a német Werder Bremennel szemben drámai végjátékban búcsúzott a Bajnokok Ligája-selejtezőben – ugyancsak van magyar játékosa, jelesül Koman Vladimir, az Eb- és világbajnoki bronzérmes korosztályos csapatunk kapitánya, aki ma már a felnőtt keret tagja, Dzsudzsák Balázzsal együtt.

A Loki a holland és olasz csapat mellett a Metaliszt Harkivval találkozik majd a csoportkörben. Az ukrán együttes az előző szezonban harmadik helyen végzett hazája bajnokságában, és az utolsó selejtezőkörben a debreceniek egykori középpályását, a magyar válogatott Lenadrót is soraiban tudó ciprusi Omonia Niciosiát búcsúztatta.

Érdekes, hogy Juhász Roland és Huszti Szabolcs együttese, a belga Anderlecht, illetve az orosz Zenit szintén azonos csoportba került, amelyben a görög AEK Athénnel és a horvát Hajduk Splittel találkozik a második számú európai klubsorozat főtábláján.

Európai feladatok:
DVSC-Metaliszt Harkiv, szeptember 16., 21:05
Sampdoria-DVSC, szeptember 30., 19:00
DVSC-PSV Eindhoven, október 21., 19:00
PSV Eindhoven-DVSC, november 4., 21:05
Metaliszt Harkiv-DVSC, december 1., 19:00
DVSC-Sampdoria, december 16., 21:05

—-Csoportbeosztások—–
A csoport:
Juventus (olasz)
Manchester City (angol)
Salzburg (osztrák)
Lech Poznan (lengyel)

B csoport:
Atlético Madrid (spanyol)
Bayer Leverkusen (német)
Rosenborg (norvég)
Arisz Szaloniki (görög)

C csoport:
Sporting (portugál)
Lille (francia)
Levszki Szófia (bolgár)
Gent (belga)

D csoport:
Villarreal (spanyol)
FC Bruges (belga)
Dinamo Zagreb (horvát)
PAOK Szaloniki (görög)

E csoport:

AZ Alkmaar (holland)
Dinamo Kijev (ukrán)
BATE Boriszov (fehérorosz)
Sheriff Tiraspol (moldovai)

F csoport:
CSZKA Moszkva (orosz)
Palermo (olasz)
Sparta Praha (cseh)
Lausanne (svájci)

G csoport:

Zenit (orosz)
Anderlecht (belga)
AEK Athén (görög)
Hajduk Split (horvát)

H csoport:
Stuttgart (német)
Getafe (spanyol)
Odense (dán)
Young Boys (svájci)

I csoport:
PSV (holland)
Sampdoria (olasz)
Metaliszt Harkiv (ukrán)
Debrecen

J csoport:
Sevilla (spanyol)
Paris SG (francia)
Borussia Dortmund (német)
Karpati Lviv (ukrán)

K csoport:
Liverpool (angol)
Steaua Bucuresti (román)
Napoli (olasz)
Utrecht (holland)

L csoport:
Porto (portugál)
Besiktas (török)
CSZKA Szófia (bolgár)
Rapid Wien (osztrák)

—-Program—-

Csoportkör:
Szeptember 16.
Szeptember 30.
Október 21.
November 4.
December 1-2.
December 15-16.

A legjobb 32 között:
Február 17. és 24.

Nyolcaddöntő:
Március 10. és 17.

Negyeddöntő:
Április 7. és 14.

Elődöntő:
Április 28. és május 5.

Döntő: május 18., Dublin

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.