Élet-Stílus

Hogy keletkeznek az előérzeteink?

Megéri a hastájon keletkező érzéseinkre hallgatnunk.

Előérzeteink egy része zsigertájékon, a gyomrunkban keletkezik. Az idegrendszer kutatói igen érdekes magyarázatot találtak a jelenségre.

Kő van a gyomromban. Érzem a zsigereimben. Hasból vágja a választ. Még hosszan sorolhatnánk a szólásokat, amelyek mind ugyanarra utalnak: a gyomortájékunk gondolkodik és érez. Néha egyetért velünk (jó megérzés), néha azonban pont az ellenkezőjét „gondolja”, mint mi (rossz megérzés). De mi az oka ennek?

A gyomrunkban – bármilyen meglepően hangzik – van egy második agyunk. Az emberi szervezetben három helyen találhatók nagyobb számban érző-gondolkodó idegsejtek. A legtöbb az agyban van, a második legtöbb a gerincvelőben, de van az az emésztőrendszert behálózó idegpályákban is.

Ez utóbbi „gyomoragy” feladata, hogy az emésztés és a kiválasztás igen bonyolult munkáját irányítsa. Mivel összeköttetésben áll az aggyal is, ha valamilyen tudatos folyamattal nem ért egyet, gyakran saját „különvéleményt” fogalmazhat meg. Ezek az idegsejtek gondoskodnak a zsigerekből jelentkező megérzésekről éppúgy, mint a stressz vagy a rossz hír hatására bekövetkező hasmenésről, illetve arról, hogy szerelmi bánat idején ne tudjunk enni…

Mihez kezdjünk ezzel a „gyomoraggyal”? A legjobb, ha hallgatunk rá, hiszen a legtöbb esetben az agy legősibb, limbikus részének üzeneteit továbbítja felénk könnyen értelmezhető, érezhető formában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik