Élet-Stílus

Räikkönen a Ferrarira tippel

A tavalyi futamgyőztes, Kimi Räikkönen szerint idén is erős lehet a Ferrari a Belga Nagydíjon.

A Ferrari tavalyi autója, az F60-as az elmúlt évtized talán legrosszabbul sikerült maranellói modellje volt, de a 2009-es idény második felében Kimi Räikkönen (képünkön a belgiumi pódiumon) egészen meglepő eredményeket sajtolt ki belőle, amelyek közül a belgiumi futamgyőzelem volt a csúcs. A finn imádja Spát, és úgy gondolja, volt csapata idén is sikeres lehet.

“Ott azért jó lett volna vezetni (idén is). Nagyszerű pálya, mindig is szerettem versenyezni rajta ” – mondta Räikkönen Spáról a Turun Sanomatnak. “Persze jó autó is kell hozzá, de annak ellenére, hogy a tavalyi Ferrari nem volt egy csúcsjárgány, így is elég jó volt. Szerintem most is jó kilátásaik vannak. A Red Bullnak nem olyan jó a motorja, nem fognak olyan lazán nyerni (mint Magyarországon). Nehéz tippelni. A McLaren is gyors lesz az egyenesekben, Monzában pedig még erősebbek lehetnek” – nyilatkozta a Belga Nagydíjról.

Annak ellenére azonban, hogy Spában szívesen rajthoz állna újra, Räikkönen megint csak tanúbizonyságát tette, hogy már nem izgatja túlságosan a Forma-1:

“Pár versenyt egyáltalán nem láttam, és utólag sem izgatott annyira, hogy megnézzem őket. Nem szándékosan zárkózom el, egyszerűen csak nem izgat, hogy a tévén figyeljem, mit csinálnak” – mondta a pilóta, aki valószínűleg jövőre is a ralizás mellett marad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik