Élet-Stílus

Bravúros magyar kosársiker

Bravúros hazai győzelemmel folytatta szereplését az Eb-selejtezőben a férfi kosárlabda-válogatott: 85-82-re verte az esélyesebb Macedóniát Szolnokon.

A magyar csapat – amely öt forduló után 1/4-es mérlegnél tartott – pénteken az eddig csak egyszer botló macedónokat fogadta, akik otthon 78-44-re győztek a mieink ellen.

A magyarok a gyenge kezdést követően, a második negyedben elkapták a fonalat, és 12 pontos hátrányból Hanga, valamint Fodor révén a nagyszünetre szenzációs játékkal át is vették a vezetést (40-35).

A harmadik etapban Mészáros Lajos tanítványai 14 pontra megléptek (54-40), ám a tengerentúli születésű McCalebb irányította vendégek fokozatosan „visszajöttek a mérkőzésbe”. A 60-51-ről induló zárószakasz során a Lóránt-Horváth-Hanga trió emberfeletti teljesítményt nyújtott, az utolsó perc elején 78-70 volt az állás.

A magyarok a hajrában is remekül koncentráltak és büntetőztek, így óriási csatában kicsikarták a győzelmet, négy vereség mellett a második sikerüket aratva ezzel a sorozatban. Hétfőn Bosznia-Hercegovinában lép majd pályára a válogatott.

„Hatalmas szívvel nyertünk, igazi csapatmunkát nyújtva. A kritikus pillanatokon a fantasztikus szolnoki közönség, valamint néhány jó egyéni teljesítmény és bravúrgól juttatott át bennünket” – nyilatkozta Mészáros Lajos szakmai igazgató.

Férfi Eb-selejtező, 6. forduló, B csoport:
Magyarország-Macedónia 85-82 (13-25, 27-10, 20-16, 25-31)
Legjobb dobók: Hanga 21, Lóránt 19, Horváth 19, Fodor 15, ill. McCalebb 35, Antic 20

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik