Élet-Stílus

Szávay Wickmayert is legyőzte

admin
admin

2010. 08. 19. 07:18

Szávay Ágnes bejutott a legjobb 16 közé a montreali keménypályás tenisztornán, miután három szettben legyőzte a belga Yanina Wickmayert.

A Budapesten és Prágában tornagyőztes Szávay sorozatban 12. mérkőzését nyerte meg, miután szetthátrányból felállva búcsúztatta a 13-as kiemelési számot kapó a belga Yanina Wickmayert a kétmillió dollár összdíjazású montreali torna második körében.

Szávay az első szettben 5:3-ra is vezetett, riválisa azonban fordított. A magyar játékos ugyan rövidítésre mentette a játszmát, ámbátor a tie-breakben Wickmayer volt a jobb.

A második szettben 3:2-ig mind a ketten hozták saját adogatójátékaikat, majd Szávay honlapjának beszámolója szerint a magyar ezután brékelte ellenfelét, de az előny nem tartott sokáig. A rövid brékcsatát aztán Szávay törte meg, ezzel 6:3-mal egyenlített.

A döntő szett elején Wickmayer hozta az adogatását, majd elvette Szávayét, de ő nem hagyta magát, később 5:3-ra elhúzott, 5:4 után pedig kiszerválta az ellenfelét, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe, amely során majd az orosz Vera Zvonorjevával találkozik.

Vége Henin szezonjának

Könyöksérülés miatt ebben az idényben már nem versenyez Justine Henin, a belgák korábbi világelső teniszezője. A másfél év kihagyás után idén visszatért játékos még júliusban, a wimbledoni bajnokságon sérült meg, és saját honlapján szerdán közölte, nem lát esélyt arra, hogy októbernél előbb elkezdje az edzéseket – írta az MTI.

Montreal, női torna, 2. forduló:
Szávay-Wickmayer (belga, 13.) 6:7, 6:3, 6:4

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.