Élet-Stílus

Újabb magyar vereség

admin
admin

2010. 08. 18. 10:12

A magyar női vízilabda-válogatott második mérkőzésén is vereséget szenvedett az Új-Zélandon zajló Világkupán, miután három góllal kikapott a kínai csapattól.

Petrovics Mátyás együttesét, amely csütörtökön a görögökkel találkozik, kedden a kanadai csapat verte 14-10-re.

A két együttes legutóbb július elején találkozott, ráadásul kétszer is, s míg a Világliga Szuperdöntőjének selejtezőjében a magyarok nyertek 11-7-re, a helyosztón már Kína válogatottja diadalmaskodott 8-7-re. Ezúttal megint az ázsiaiak voltak a jobbak, noha a nvv.hu beszámolója szerint alapvetően kiválóan játszott a csapat, s két perccel a vége előtt még kínálkozott esély a döntetlenre is.

Petrovics Mátyás szövetségi kapitány így látta:
“Egy mondatban össze tudom foglalni az egész mérkőzést: nagyon jól játszottunk, maximumot hozta ki magából a csapat, de egy óriási hibát elkövettünk, hogy egygólos hátrányban hat százszázalékos helyzetet hagytunk ki. Ebben az összeállításban, ilyen régóta nem változó csapatok ellen ez a maximum most, csak a helyzeteket be kellene lőni, kulcspillanatokban megint nem tudtuk érvényesíteni az akaratunkat.” – mondta Petrovics a válogatott honlapjának.

Világkupa, 2. forduló, A csoport:
Kína-Magyarország 11-8 (4-1, 2-4, 2-1, 3-2)
Magyar gólszerzők: Valkai 3, Drávucz, Bujka 2-2, Menczinger 1
A magyar csapat további programja (közép-európai idő szerint):
Magyarország-Görögország csütörtök, 5:00

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Hmejmími légitámaszpont, 2017. december 11.
Vlagyimir Putyin orosz elnök (k) pilótákkal fényképezkedik a szíriai Hmejmímnél működő orosz légitámaszponton 2017. december 11-én. Putyin a bázison tett villámlátogatásán elrendelte az orosz csapatok Szíriából történő visszavonásának megkezdését. (MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Klimentyev)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.