Élet-Stílus

Nem kell aggódni az egykék miatt

Könnyen barátkoznak és legalább annyira népszerűek, mint azok a gyerekek, akiknek van testvérük.

Úgy tűnik, megkönnyebbülhetnek az egyke gyerekeket nevelő szülők: csemetéjüknek valószínűleg akkor sem lesz gondja a beilleszkedéssel, ha a társas érintkezést nem tudta gyakorolni testvérével. Az Ohió Állami Egyetem kutatóinak vizsgálata legalábbis erre mutat rá. A szociológusok 13 ezer, 11-18 év közötti egyedül nevelkedő gyermek társas kapcsolatait vizsgálta és úgy tapasztalták, a szülőknek aggodalomra semmi okuk.

Meglepő módon a gyerekek barátkozási szokásait nem befolyásolta, hogy van-e testvérük, vagy sincs, sőt! Az olyan tényezőknek, mint az anyagi helyzet, a faji hovatartozás, vagy az elvált szülők sokkal nagyobb szerep jutott, mint a testvéreknek. A vizsgálat a kutatók szerint azért nagyon fontos, mert a modern társadalmakra egyformán jellemző tendencia, hogy a családok összezsugorodnak. Egyre kevesebb pár vállal egynél több gyereket, így a kutatók fontosnak tartották megvizsgálni vezethet-e az egykeség esetleges szocializációs hiányosságokhoz.

A szakértők leszögezték, hogy ilyesmiről szó sincs: ha a gyerek nem otthon tapasztalja meg, hogy mit jelent egy hasonló korú társ jelenléte, akkor megtapasztalja majd az óvodában, vagy az iskolában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik