Élet-Stílus

A rendszeresen söröző nőket bőrbetegség fenyegeti

A pikkelysömör kockázata azoknál nő, akik ötnél is több pohár sört fogyasztanak hetente.

Az alkoholfogyasztás és pikkelysömör közti összefüggést már korábban is megfigyelték. Szakértők rámutattak, hogy az alkohol többféleképpen is elősegítheti a kór kialakulását: serkenti a bőrben az egyik sejttípus osztódását, valamint a gyulladásos folyamatokban részt vevő vegyületek termelődését.

A Brigham and Women’s Kórház kutatói vizsgálatuk során arra jutottak, hogy a pikkelysömör szempontjából a vörösbor, a fehébor, sőt a light sör fogyasztása sem növeli a rizikót. Ezzel ellentétben jelentősen, majdnem a kétszeresére emelkedett a pikkelysömör valószínűsége azoknál a nőknél, akik ötnél is több sört ittak hetente. A dolog hátterében a kutatók a glutént sejtik, szerintük ez az anyag, ami összefüggésben áll a pikkelysömörrel és a sör alapanyagában, az árpában is megtalálható.

Éppen ezért a kutatók azt javasolják, hogy azok a nők, akiknél a pikkelysömörrel kapcsolatban más kockázati tényező is fennáll, csak alkalomszerűen és mértékkel fogyasszanak normál sört.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.