Élet-Stílus

Meglepetés vereség a Fáy utcában

admin
admin

2010. 08. 14. 08:02

Egygólos győzelmet aratott a Vasas az Európa Ligában érdekelt Győri ETO ellen a Soproni Liga 3. fordulójában.

Szerencsésen kezdett a hazai csapat, a 3. percben Ferenczi 11-esből szerzett vezetést, és a korai gól rányomta bélyegét a mérkőzésre. A továbbiakban ugyanis a Vasas alakított ki több helyzetet, míg a vendégeknek legalább fél órára volt szükség, hogy felébredjenek. Ennek ellenére, a hazaiak jóval több veszélyes helyzetet dolgoztak ki.

A Győr vezetőedzője, Pintér Attila kettős cserével igyekezett a szünetben magához téríteni csapatát, de a vendégek ezt követően sem voltak túlságosan veszélyesek a Vasas kapujára. Sőt, a 62. percben Benounes növelte a Vasas előnyét immár kettőre. A hajrában ugyan Tokody szépíteni tudott, ám összességében megérdemelten nyert a Vasas a Fáy utcában.

Soproni Liga, 3. forduló:

Vasas-Győri ETO 2-1 (1-0)
Illovszky Stadion, 1200 néző, v.: Solymosi
Gól: Ferenczi (3., 11-esből), Benounes (62.), illetve Tokody (88.)
Sárga lap: Lázok (12.), Bakos (47.), Hrepka (78.), illetve Djordjevic (2.), Tokody (19.), Szabó O. (37.), Stanisic (49.)
Vasas: Végh – Balog Zs., Arnaut, Gáspár, Katona – Benounes (Arsic, 79.), Bakos, Pavicevic, Kovács G., Lázok (Hrepka, 69.) – Ferenczi
Győr: Stevanovic – Babic, Stanisic, Djordjevic, Szabó O. – Tokody, Fehér Z., Dinjar (Copa, 54.), Koltai (Trajkovic, a szünetben) – Nicorec (Bougerra, a szünetben), Aleksidze

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.