Élet-Stílus

Koman és Király a maximumot akarja

Az angolok elleni szerdai barátságos mérkőzésre készülő labdarúgó-válogatottban Király Gábor, az együttes legrutinosabb tagja a maximumra törekszik, míg a legfiatalabb, Koman Vladimir alig várja, hogy a Wembley-ben játszhasson.

“Még nagyon az út elején járunk. Mindenkinek megvan a megfelelő szerepe, játékosnak, vezetőnek, szurkolónak egyaránt. Amennyiben mindenki megfelelően ellátja a maga feladatát, akkor működőképes lehet a dolog. Minden egyes kapitányváltásnál új a keret, új a filozófia” – nyilatkozta az MTI-nek Király Gábor, aki még 1998-ban a debütáló Bicskei Bertalan irányítása alatt mutatkozott be a nemzeti csapatban.

“Egervári Sándor nagyon megköveteli az előírtakat, szigorú, és tényleg, ha hallgatunk rá, akkor meg van az esély arra, hogy valami jót kihozzunk ebből. Nagyon nem is szeretnék belefolyni a mester munkájába, azt fogom csinálni, amit ő mond” – tette hozzá Koman Vladimir, a Sampdoria légiósa, aki a tavalyi U20-as világbajnokságon a csapatkapitánya és a torna egyik legjobbja volt a bronzérmes, Egervári Sándor által irányított csapatnak.

A 21 éves középpályás elmondta: a Bajnokok Ligájára készülő genovai alakulattal egy kőkemény, 28 napos felkészülésen van túl, ugyanakkor az elmúlt napokban már sokat frissült és már alig várja a Wembley Stadionban sorra kerülő összecsapást.
“Én már most bizsergést érzek, és maximális az adrenalin-szintem. Szeretném, ha úgy jönnének le a pályáról, hogy elégedettek lehetünk a játékunkkal.”

Koman: Khediráék után Lampardék következnek (MTI)

Koman: Khediráék után Lampardék következnek (MTI)

A német 1860 Münchenben légióskodó, de korábban öt évig Angliában “szolgáló” Király szerint nem lehet elvárni azt, hogy csúcsformában futballozzanak az együttesek, ugyanakkor hajtani kötelező.
“Én azt szeretném kérni, hogy a jelenlegi formájához képest mindenki a maximumot adja ki magából.”

A magyar válogatott szerdán közép-európai idő szerint 21 órától találkozik Fabio Capello együttesével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik