Nem túlzás, a Győr csodát tett az Európa Liga-selejtező 3. fordulójának visszavágóján a Montpellier vendégeként, hiszen hazai veresége után, 75 percig emberhátrányban futballozva búcsúztatta a sokkalta esélyesebb, az előző szezonban a bajnoki címért sokáig harcban álló francia csapatot, amelyet végül a büntetőpárbajban múlt felül.
„Bár nem tudtuk azt a játékot mutatni, amit szerettünk volna, de játékosaim küzdeni tudása így is elismerésre méltó. Kalapot kell emelni a játékosok előtt, bár többségük nem magyar, bebizonyították, hogy magukénak érzik ezt a klubot, és ennek megfelelően harcoltak” – mondta Pintér Attila vezetőedző a mérkőzést közvetítő Digi Sportnak.
A Ferencvárossal Magyar Kupát és bajnokságot nyert és a Sopronnal is kupagyőztes tréner okkal lehet büszke a továbbjutásra, főleg azután, hogy a „hazai mérkőzésen egy jogos büntetőtől fosztották meg a csapatomat, aztán emberelőnyben kellett volna játszanunk, mint ahogy ezúttal az ellenfél megtehette”.
A 44 esztendős szakvezető a sorsolás kapcsán elmondta, megfelelő felkészülés esetén, bármelyik együttes ellen lehet esélye a Győrnek, ugyanakkor ő cseppet sem bánná, ha a szerencse mellettük állna pénteken, Nyonban. „Ha már idáig eljutottunk, lehetne egy kis szerencsénk, hogy bejuthassunk a csoportkörbe” – tette hozzá a győri vezetőedző.