Élet-Stílus

Libertadores-kupa: a vereség is döntőt ért

Az Internacional ugyan kikapott a szintén brazil Sao Paulo vendégeként, de idegenben lőtt góllal így is bejutott a Libertadores-kupa döntőjébe.

A Sao Paulo a 30. percben, Renan kapus hibája nyomán ledolgozta a Porto Alegrében összeszedett egygólos hátrányát. Az Internacional hálóőre ügyetlenül ért a labdához egy beívelés után, Alex Silva köszönte szépen, és éles szögből a hálóba csúsztatott.

Az Internacional az 52. percben egyenlített, az argentin D’Alessandro szabadrúgása után Alecsandro sarokkal terelte kapuba a labdát, egyszersmind döntőbe juttatta a csapatát.

A ziccerét biztos lábbal értékesítő Oliveira révén ugyan nyert a Sao Paulo, de idegenben lőtt góllal – a visszavágón a 79. perctől emberhátrányban játszó – Internacional jutott a döntőbe, amely során a chilei Universidad de Chilét búcsúztató mexikói Guadalajarával küzdhet meg a legrangosabb dél-amerikai klubtrófeáért augusztus 11-én, illetve 18-án.

Libertadores-kupa: a vereség is döntőt ért 1

A háromszoros brazil bajnok Internacional másodszor játszhat döntőt a Libertadores-kupában, 1980-ban elveszítette, 2006-ban ugyanakkor megnyerte az „aranycsatát”.

Copa Libertadores, elődöntő, visszavágó:
Sao Paulo (brazil)-Internacional (brazil) 2-1
Gól: Silva (30.), Oliveira (54.), ill. Alecsandro (52.)
Kiállítva: Tinga (79., Internacional)
Továbbjutott: Internacional, 2-2-vel, idegenben lőtt góllal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik