Élet-Stílus

Pénzzel támogatják a kiskorúak házasságkötését

Malajzia egyik tagállamában remélik, így kevesebb csecsemőt hagynak majd magukra a leányanyák.

A déli Malacca állam főminisztere, Ali Rustam bízik benne, azzal, hogy támogatják a 16 éven aluliak házasságkötését, megakadályozhatják az elhagyott csecsemők számának további növekedését. A tagállamban csak az idén már 174 magára hagyott babát találtak, közülük 14-ről bizonyosodott be, hogy 16 évnél fiatalabb lány hozta világra.

Malajziában eddig sem tiltották a muszlimok körében a 16 év alatti lányok házasságkötését. Ennek feltétele a szülők és a helyileg illetékes iszlám bíróság beleegyezése volt. Hivatalosan azonban a nem muszlim lányok eddig nem köthettek házasságot 16, a fiúk 18 éves korukig. A gyerekházasság az országban ettől függetlenül alacsony, az aktív nemi életet élő fiatalság házasságkötéseit ezért Malacca állam egyszeri – 30 ezer forintnak megfelelő összeggel – támogatja.

Az ötlet nem mindenkinek nyerte el a tetszését: a Woman’s Aid nevű, tekintélyes emberjogi szervezet szerint a gyermekházasság a pedofíliával rokon jelenség, legalizálása pedig visszalépés. A szervezet épp ezért szorgalmazza Ali Rustam lemondását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik