Élet-Stílus

Bálnával ütközött a luxus óceánjáró

admin
admin

2010. 07. 30. 21:12

Bálnatetemet találtak a Sapphire Princess luxus óceánjáró öblös orrára szorulva. Tíz év alatt ez már a harmadik eset, hogy a Princess Cruises hajózási vállalat alaszkai flottája védett tengeri emlőssel ütközött.

A hajó elején a merülési szintnél található öblös orra „szegeződött” a 13 méteres hosszúszárnyú bálna, amelyről időközben kiderült, hogy egy felnőtt nőstény volt – mondta Julie Speegle, az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) szóvivője.

A szakemberek csak a tetem boncolása után tudják megállapítani, hogy a hajóval való ütközés okozta-e az állat halálát. Az esetet azonban mindenképpen kivizsgálják, mert az amerikai törvények szerint a hosszúszárnyú bálnák veszélyeztetett fajnak minősülnek, ezért rendkívül ügyelnek védelmükre. Speegle szerint még az is elképzelhető, hogy a bálna már halott volt, amikor a hajóval ütközött.

A Sapphire Princess tavaly egy – szintén végveszélyben lévő – közönséges barázdásbálnával ütközött. A hajózási társaságnak 2007-ben 750 ezer dollárt (164 millió forintot) kellet fizetnie egy 2001-ben történt baleset miatt. Akkor a Glacier Bay Nemzeti Park területén találtak egy összetört fejű bálnatetemet.
A hajótársaság nem ismerte el, hogy elütötte volna a bálnát, azonban bűnösnek vallotta magát, amiért az egyik hajóját nem lassította le a bálnákkal teli vizekben biztonságosnak tekintett sebességre.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Németh Sándor: Előfordult, hogy a szocialisták zsaroltak

THE ASSASSINATION OF GIANNI VERSACE: AMERICAN CRIME STORY "The Man Who Would Be Vogue" Episode 1 (Airs Wednesday. January 17, 10:00 p.m. e/p) -- Pictured: Edgar Ramirez as Gianni Versace. CR: Jeff Daly/FX
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.