Élet-Stílus

Balotelli a Cityben, Guti a Besiktasban

admin
admin

2010. 07. 27. 07:53

Ősztől új csapatban szerepel majd Mario Balotelli, az Inter csatára, valamint Guti, a Real Madrid veteránja.

A La Gazzetta dello Sport cikke szerint a kétségkívül tehetséges, de nehezen kezelhető Mario Balotelli öt évre kötelezi el magát a Manchester Cityhez, amelynek edzője, Roberto Mancini annak idején felfedezte őt. Az olasz sportlap úgy tudja, hogy a 20. életévét augusztus 12-én betöltő csatár szerződtetése 30-35 millió eurójába kerül a Citynek.

Mino Raiola, a játékos ügynöke ugyanakkor hétfőn arról beszélt, hogy még nincs egyezség, és a napokban – ellentétben a La Gazzetta értesülésével – nem is várható. Ennek ellenére Angliában is csaknem biztosra veszik, hogy Balotelli a Citybe igazol.

Az viszont már tény, hogy Guti 25 év után búcsút int a Real Madridnak, amellyel öt bajnoki címet és három BL-t nyert, és a török Besiktasban folytatja a pályafutását. Balotellihez hasonlóan a szőke középpályás is régi edzőjével dolgozhat új állomáshelyén, hiszen Isztambulban jelenleg az a Bernd Schuster irányít, aki 2007 és 2008 között Madridban osztogatta a tanácsait. Guti 1985-ben, nyolc évesen csatlakozott a Real gyermekcsapatához, majd egy évtizeddel később mutatkozott be felnőttek között.

A királyi csapat a nyáron Guti mellett egy másik legendás labdarúgójától, Raúltól is megvált, ő nagy valószínűség szerint a német Schalkében folytatja a karrierjét.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.