Élet-Stílus

Schumacher megérti a Ferrarit

Michael Schumacher nem lát kivetnivalót a Ferrari hockenheimi akciójában, hiszen a vb-cím a tét. Saját versenye nem volt túl izgalmas, Nico Rosberg szerint hihetetlen, hogy hazai pályán körözték le a csapatot.

Michael Schumacher sokszor volt haszonélvezője annak, hogy a Ferrarinál mindig világosak az erőviszonyok. 2002-es Osztrák Nagydíjon aratott győzelme után hozták azt a szabályt, hogy tilos az egyértelmű csapatutasítás, a német ennek ellenére megéri a maranellóiak hockenheimi akcióját.

A Német Nagydíjon a Ferrari a schumacheri időkre emlékeztetően állította félre Felipe Massát Fernando Alonso kedvéért. A spanyol győzött Hockenheimben, mögötte Massa és Vettel zárt.
“Százszázalékosan meg tudom érteni a történteket, a múltban magam is sokat fáradoztam azért, hogy a mérgelődő kívülállókkal meg tudjam értetni egy ilyen döntés mozgatórugóit” – mondta Schumacher. “Ez az egész a világbajnokságról szól, semmi másról.”

“Csak egy világbajnok lehet, az, aki a legtöbb pontot gyűjti. Keményen dolgozik ezért a csapat, olykor éjjel-nappal folyamatosan. Nem lehet különbséget tenni az első és tizenegyedik verseny között, minden pont számíthat a végén.” Schumacher mindezekkel együtt úgy látja, hogy Massa megérdemelte volna a győzelmet.

Saját versenyével nem túl elégedett a hétszeres világbajnok, úgy érzi, a Mercedes sokat improvizált egész hétvégén. “Jól sikerült a rajt, a kiállás időzítése már nem annyira. De a hetedik és kilencedik hely között sajnos nincs lényegi különbség, a szurkolók számára sem. Nem igazán tudtuk, mit csináljunk ezen a hétvégén.”

Nico Rosberg sem volt elragadtatva a hazai szerepléstől, nem jött ki a lépés a Mercedesnek. “Kubicával küzdöttem a hetedik helyért, oké, hozott rajtam néhány pontot, semmi gond” – nyilatkozta Rosberg. “Csapatszempontból ez a verseny mégis katasztrófa volt, leköröztek minket Hockenheimben, ez egyszerűen hihetetlen. Silverstone-ban még harmadik voltam, alaposan ki kell vizsgálnunk, hogy mit rontottunk el az autón.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik