Élet-Stílus

Épphogy nyertek pólósaink

admin
admin

2010. 07. 23. 07:39

Az olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott a hatszor eredményes Madaras Norbert vezérletével egy góllal legyőzte az oroszokat az olaszországi Siracusában zajló nemzetközi felkészülési torna csütörtöki, második fordulójában.

A mérkőzés előtt, a bemelegítésnél Kis Gábor megsérült, így Vörös az utolsó pillanatokban került a csapatba. A második negyedben aztán Hárai szenvedett bordasérülést, így a magyar válogatott centerei alaposan megfogyatkoztak.

A találkozó úgy indult, mint a szerdai, görögök elleni: Madaras góljával a magyarok kerültek előnybe, de az ellenfél fordított, 2-1-re, 3-2-re és 4-3-ra is vezetett.

A harmadik negyedben aztán sikerült fordítani, sőt, megnyugtató előnyt is szerezni, a találkozó vége mégis izgalmasan alakult: az utolsó percben az oroszok emberelőnyben támadhattak az egyenlítésért, de végül sikerült kivédekezni a hátrányt.

„Ahhoz képest, hogy a bemelegítésnél az egyik, meccs közben pedig a másik centerünk megsérült – ugye vízilabdában ez a legfontosabb posztok egyike -, sokáig magabiztosnak tűnő, a végén kiszenvedett, de megérdemelt győzelmet arattunk. Ha nem is sokat, de valamennyit sikerült előrelépni szerda este óta” – nyilatkozta a mérkőzés után Kemény Dénes szövetségi kapitány.

A magyar férfi vízilabda-válogatott – amely Vörös Viktor és Bátori Bence személyében két újoncot is avatott a csütörtök esti meccsen – pénteken a házigazda olaszokkal találkozik.

B csoport, 2. forduló:
Magyarország-Oroszország 11-10 (3-3, 4-4, 3-0, 1-3)
Magyar góllövők: Madaras 6, Hosnyánszky, Hárai, Varga Dénes, Varga Dániel, Biros 1-1

A csoport másik mérkőzésén:
Olaszország-Görögország 10-7

Az állás:
1. Olaszország 6 pont
2. Görögország 3 (18-18)
3. Magyarország 3 (19-21)
4. Oroszország 0

A csoport:
Németország-Kanada 10-9
Egyesült Államok-Kazahsztán 13-5

Az állás:
1. Egyesült Államok 6 pont (24-11)
2. Németország 6 (24-18)
3. Kanada 0 (15-21)
4. Kazahsztán 0 (14-27)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.