Élet-Stílus

EL: esélyes a Győr, bizakodnak a fehérváriak

Az Európa Liga-selejtező 2. fordulójának csütörtöki visszavágójára készülő Győri ETO és Videoton kettőséből előbbi már szinte továbbjutott, utóbbira azonban komoly feladat vár Mariborban.

A múlt csütörtökön megrendezett első mérkőzésen a Pintér Attila által irányított Győr 2-0-ra győzött a kazah Atyrau otthonában, így igen kedvező helyzetből várhatja a 20:30 órakor kezdődő hazai visszavágót. Amennyiben a zöld-fehérek továbbjutnak, a következő körben a francia Montpellier-vel csapnak össze.

“Óriási hiba lenne a Montpellier-re koncentrálni” – nyilatkozta Pintér a klub hivatalos honlapján. “Téved, aki azt gondolja, hogy zsebben a továbbjutás. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a visszavágó is nulláról indul.”

Bár a fehérváriak is bíznak a sikerben, nekik közel sem ilyen egyszerű a helyzetük. A Mezey György vezette alakulat ugyanis múlt csütörtökön, a Győrben rendezett első találkozón 1-1-es döntetlent ért el a szlovén NK Maribor ellen, így a magyar bajnoki ezüstérmes gárdának mindenképpen gólt kell szereznie a szintén 20:30-kor kezdődő összecsapáson.

Ha a Vidi sikerrel veszi az akadályt, a 3. körben a skót Hiberniannal mérkőzik.
“Bizakodó vagyok a visszavágót illetően” – mondta Mezey a klub honlapján. “Hazai pályán a Maribornak támadnia kell. Azt gondolom, jó esélyeink vannak a mérkőzésen.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik