Élet-Stílus

City: Balotelli vagy Drogba?

Miközben a Manchester City és az Inter között megy a huzavona Mario Balotelli vételáráról, az angolok a háttérben Didier Drogbával és ügynökével, Thierno Seydivel is egyezkednek.

Roberto Mancini az új idény előtt nyilvánvalóvá tette, hogy nem elégedett a Carlos Tévez-Emmanuel Adebayor csatárpáros által nyújtott teljesítménnyel, s ez elsősorban a togói kritikája. A merész terveket szövögető Manchester City – amellett, hogy szinte minden csapatrészen erősített – így a támadókat tekintve is újítana.

Az egyik első célpont volt a Milánóban a szertároson kívül gyakorlatilag mindenkivel összevesző Mario Balotelli – Mancini bízott benne, hogy a felfedezettjének vélt, az első csapatba anno még általa bevett támadó a kezei alatt majd meghunyászkodik. Lehet, így lesz, ám egy problémás ígéretre aligha lehet annyi pénzt kiadni, amennyit az olasz bajnok, BL-győztes kér érte.

Az Inter ugyanis 34 millió fontot követel a ghánai származású, de már Olaszországban nevelkedett futballistáért; ennyit az eastlandi klub aligha fog megadni (az első ajánlat 20 milliós volt). Könnyen lehet, hogy az eredménytelen alkudozás miatt a labdarúgás új Krőzusának számító manchesteri egyesület másfele fordul – s ez meglepő fordulatot eredményezhet.

Ballack már távozott Londonból, Drogba követi? (MTI/EPA)

Ballack már távozott Londonból, Drogba követi? (MTI/EPA)

Didier Drogba ügynöke, Thierno Seydi ugyanis kikotyogta, hogy kapcsolatba állnak Manciniékkel, az elefántcsontparti futballista a Manchester Cityé lehet. Drogba „beért” klasszis, remek idényt zárt Londonban, 29 találatának köszönhetően ő lett az angol gólkirály, ráadásul az FA-kupa döntőjében a Portsmouth ellen is eredményes volt.

„Lehetnek még meglepetések augusztus 31 előtt” – állította a Daily Mailnek nyilatkozó ügynök. „Eddig csak a Manchester City keresett meg minket, ám Drogba kivásárlása nem lesz könnyű, hiszen nagyon sok szál köti jelenlegi klubjához, elégedett anyagi és sportszakmai téren is.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik