Élet-Stílus

Röszkénél találták meg Eto’o autóját

admin
admin

2010. 07. 19. 14:54

Az "Eto’o 9" felirat olvasható annak a lopott Bentleynek az ülésein és féktárcsáin, melyet Röszkénél foglaltak le két ukrán állampolgártól a magyar határrendészek; a mintegy 40 millió forint értékű luxusautó az Internazionale futballistája, Samuel Eto’o járműve, melyet márciusban loptak el Olaszországban.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének hétfői tájékoztatása szerint egy több tíz millió forint értékű Bentley márkájú autóval jelentkezett kilépésre a röszkei közúti autópálya-határátkelőhelyen két harminc és negyven év közötti ukrán állampolgár vasárnap este.

A két férfi azt állította, a luxusautót kölcsönkapták, és ezt egy szerződéssel is igazolni próbálták. A röszkei útlevélkezelőnek azonban gyanússá váltak a járműben ülők, így az alapos ellenőrzés mellett döntött. A szakemberek a vizsgálat során megállapították, hogy a gépjárműben lévő valamennyi címkés azonosítót kicserélték, azok helyébe hamisakat helyeztek el.

Pál János elmondta: a további aprólékos vizsgálódás során a gépjárműszakértők megtalálták a járművön elrejtett eredeti alvázszámot, így az adattári ellenőrzés során kiderült, hogy a mintegy 40 millió forint értékű Bentleyt ez év március 19-én lopták el Olaszországból.

A Szegedi Rendőrkapitányság a gyémántfekete Bentleyt lefoglalta. Az ukrán állampolgárságú sofőrrel szemben – előállítása mellett – egyedi azonosítójel meghamisításának megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, társát a rendőrök tanúként hallgatták ki – tette hozzá az alezredes.

A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja, hogy valódiak-e azok az okmányok, amelyekkel a sofőr a gépkocsi ukrajnai forgalomba helyezését próbálta igazolni a magyar hatóságoknak – közölte a szóvivő. A sajtó munkatársainak hétfőn kora délután bemutatott, ukrán rendszámmal és felségjelzéssel ellátott luxusautó féktárcsáin és a bőr ülésekbe hímezve az “Eto’o 9” felirat olvasható.

Az MTI információi szerint a Bentley GT63 személygépkocsi az Inter kameruni játékosa, Samuel Eto’o tulajdona, a járművet márciusban Milánó belvárosában lopták el. Március 19-én Marko Arnautovic, a klub osztrák futballistája a járművet egy estére kapta kölcsön csapattársától, amikor az autót egy szálloda elől eltulajdonították. Arnautovic azonnal feljelentést tett a rendőrségen.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.