Élet-Stílus

A bíró szerint pokoljárás volt a vb-döntő

Howard Webb élete legnehezebb két órájának, pokoljárásnak nevezte a vasárnapi világbajnoki döntőt.

Az angol bírónak nem volt könnyű dolga felfokozott hangulatú mérkőzésen, amelyen 14 sárga és egy piros lapot osztott ki, ez pedig rekord a vb-finálék történetében. Webb „pokoljárásnak” nevezte a vasárnapi döntőt – tudta meg a Daily Mail című napilap.

A 39. életévét szerdán betöltő „sporttárs” kedden tért csak haza Dél-Afrikából, a hétfőn a bírók Pretoriához közeli bázisán pihent, hivatalosan nem szólalt meg, egyik barátjának viszont a következőket mesélte: „A pályafutásom legnehezebb két óráján vagyok túl, testileg és lelkileg is megviselt a döntő”. Webb arról is beszámolt, hogy nemzetközi szövetség (FIFA) elismerte a döntőben és az egész torna alatt nyújtott teljesítményét.

A bíró szerint pokoljárás volt a vb-döntő 1

A lap sportrovata szerint a FIFA berkein belül úgy tartják, Webb „megbirkózott” a nehéz feladattal, különösen két segítőjét, a nehéz leshelyzeteket jól megítélő Mike Mullarkeyt és Darren Cannt dicsérik.

Ugyanakkor Xabi Alonso amiatt panaszkodott, hogy a pályafutása „legszörnyűbb szabálytalanságát” szenvedte el, midőn Nigel de Jong mellbe rúgta, a bíró mégsem állította ki a hollandot. „Még mindig nagyon fáj, lehet, hogy eltört a bordám” – mondta a spanyol játékos. De Jong úgy véli, szerencséje volt, hogy megúszta a piros lapot.

Egyébként ugyanezt elmondhatja magáról az utolsó emberként szabálytalankodó Carles Puyol és a labdát sípszó után elrúgó Arjen Robben (ráadásul mind a ketten részesültek korábban sárga lapos figyelmezetésben), valamint a „törlesztő” Andrés Iniesta is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik