Élet-Stílus

A spanyoloknál is kitört a polipőrület

admin
admin

2010. 07. 12. 10:18

A spanyolok annyira megszerették a futballjós polipot, hogy szívesen gondoznák a jövőben.

Paulnak, az oberhauseni óceanárium két és fél éves polipjának valamennyi jóslata bejött, tökéletesen „mondta meg” az aktuális német vonatkozású mérkőzések eredményeit, mint ahogy azt is eltalálta, hogy a döntőben Spanyolország legyőzi holland válogatottat.

A mérlege nyolcból nyolc – amely igazán szép eredmény egy nyolclábútól.

A világszerte orákulumnak nevezett és méltán népszerű polip egyébként több halálos fenyegetést is kapott, miután németek elbuktak az elődöntőben a spanyolokkal szemben. A hülyeség nem ismer határokat. Az ominózus meccs után a Berlinben felállított hatalmas kivetítő előtt szurkoló több százezres tömeg polipellenes dalokat énekelt, és követelte, hogy Paul kerüljön fel valamelyik étterem étlapjára, mint szusi.

A bronzmérkőzés után valamelyest enyhült a polippal szembeni ellenérzés, mivel a jóslatnak megfelelően a németek nyertek, de sokan még mindig nem bocsátották meg neki azt, hogy az elődöntő kapcsán az ellenfélre tippelt. A döntőre vonatkozó jóslata úgyszintén bejött, és ezek után a spanyolok annyira megszerették a tengeri állatot, hogy testőröket követeltek mellé, Jose Luiz Rodriguez Zapatero miniszterelnök azt is felvetette, kerüljön át Spanyolországba, majd ők vigyáznak rá, gondját viselik.

Paul – aki a világbajnokság egyik hőse volt – amúgy már megette a kagylója javát, hiszen fajtája életkora három év. Ezek szerint ő még fél évig élvezheti a sztáréletet.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.