Élet-Stílus

Forlán: a díjam elismerés Uruguaynak

Diego Forlán kapta az Aranylabdát a dél-afrikai vb-n. A torna legjobbjának járó díjat negyedszerre vehette át dél-amerikai labdarúgó. A csatár úgy véli ezzel ismerték el Uruguay negyedik helyét.

Hogyan tudta meg, hogy nyert?

Már a jelölés után voltak olyanok a környezetemben, akik arról sugdolóztak, hogy nyerhetek, de elhatároztam, nem figyelek rájuk. Aztán egyszer csak jött egy sms egy Buenos Aires-i barátomtól, hogy: „gratulálunk, az Aranylabdához”. Persze komolyan csak akkor vettem, amikor a menedzserem is megerősítette. Majd elkezdett csörögni a telefonom is, és a csapattársaim beözönlöttek a szobámba, lefogtak és belevágtak a szálloda medencéjébe. Így tudtam meg…

Nekik ajánlotta ezt a díjat…

Valóban. Fantasztikus volt, hogy mindannyian beözönlöttek, hogy gratuláljanak. Persze, hogy az övék is az érdem, azoké, akik végig számítottak rám. Örülök, hogy sikerült valamit meghálálnom a bizalmukból.

Kárpótolja a díj, hogy nem sikerült dobogón végeznie a csapatnak?

Nem mondhatnám. Látni a döntőt, tudni, hogy milyen közel jártunk hozzá, plusz veszteni a bronzmeccsen, egyik sem boldogító. Kell egy pár nap mire feldolgozza az ember.

Várja azért, hogy a kezében tarthassa az elismerést?

Eddig nem sok időm volt ezzel foglalkozni, most arra koncentrálunk, hogy milyen lesz hazamenni Uruguayba, ahol tudjuk, nagy szeretettel várnak.

Azért lassan nem sok helye marad a kandallópárkányán.

Kétség kívül nagyon jól fog mutatni a két Pichini díjam mellett, amely a spanyol gólkirálynak jár.

Mit szólt a spanyolok győzelméhez?

Megérdemelték a végső diadalt. Az egész tornát figyelembe véve a legjobb focit ők játszották, és első, Svájc elleni fiaskójukat leszámítva irányították a meccseiket és kezdeményezően léptek fel. Csak remélni tudom, hogy mindez majd velünk is megtörténik egyszer – nyilatkozta a goal.comnak.

Forlán a szavazatok 23,4 százalékát kapta, mögötte az egyaránt társgólkirály holland Wesley Sneijder – szintén öt góllal – lett a második a voksok 21,8 százalékával, a spanyol David Villa pedig a harmadik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik