Élet-Stílus

Webber győzelemmel válaszolt

Mark Webber futamgyőzelemmel bizonyított az őt Vettel mögé helyező Red Bullnak az izgalmasan alakult Brit Nagydíjon. A McLaren óriásit mentett, a Mercedes is dobogóra jutott, a Ferrari versenyére viszont a katasztrófa is enyhe kifejezés.

A második rajkockából indult Mark Webber ellentmondást nem tűrő versenyzéssel nyerte meg a Brit Nagydíjat, valóra váltotta reményét, ő lett az első pilóta, aki három futamgyőzelmet szerzett a 2010-es idényben. Mögötte a helyi hős, Lewis Hamilton ért be, a harmadik a mercedeses Nico Rosberg lett, aki épp harmadszorra állt dobogóra idén.

A rajtnál a versenyzők ezúttal nem nagyon kímélték egymást, Sebastian Vettel egy kicsit lassabban reagált, majd ráhúzott az ellépő Webberre, az ausztrál viszont nem engedett, így a német a pályán kívül találta magát az első kanyarban, defektet kapott, ki is esett az élmezőnyből, a második körét kemény gumikkal már a 24. helyen kezdte.

Alonso nem indult valami jól, Robert Kubica és Nico Rosberg is elhúzott mellette, a spanyol egy kicsit csapattársával, Felipe Massával kakaskodott, aki Vettelhez hasonlóan jobb hátsó defekttel zárta az első kört. Jól lépett előre Jenson Button, aki a 14. helyről a 8.-ig jutott, Kamui Kobayashi pedig ment vele.

Webber óriási tempóval húzott el már a futam első köreiben, egyedül Hamilton tudta vele tartani a lépést. A kerékcseréket Michael Schumacher kezdte meg a 11. kör végén, egy körrel később Alonso, Barrichello és Kamui Kobajasi is követte, aki a visszatérésénél a hétszer bajnok elé ért vissza, a japán pozíciót nyert. A mercedeses Nico Rosberg is javított, átvette a harmadik helyet, miután két gyors körrel tovább maradt kinn az korábban előtte álló Kubicánál. A lengyelt Alonso is megelőzte, valódi, de véleményes csatában.

A két első: Webber és Hamilton (MTI/EPA)

A két első: Webber és Hamilton (MTI/EPA)

A renault-s a 19. körben műszaki hibával szállt ki végül, de ez nem mentette Alonsót, aki tíz körrel később kanyarlevágás miatt bokszutca-áthajtásos büntetést kapott, azonban mielőtt letölthette volna, beküldték a biztonsági autót, mert Pedro de la Rosa hátsó szárnyának darabjai veszélyt jelentettek a célegyenesben.

A futam a 31. körben indult újra, a mezőny összesűrűsödött, de a pontszerző helyeken nem történt pozícióváltás azon kívül, hogy Alonso kiment az áthajtás letöltésére és az utolsó helyre ért vissza valamint hogy Adrian Sutil megelőzte Schumachert. Érdemes megjegyezni, hogy Button a jó ütemű gumitaktikának és a safety carnak köszönhetően ekkorra a 4. helyre kapaszkodott.

Vettel a 36. körben érte el a pontszerző helyeket, pár körön belül egymás után kapta el Vitalij Petrovot Nico Hülkenberget és Schumachert is, a Force Indiá-s Adrian Sutil mögött azonban elakadt – az utolsó körökre a hétszeres bajnok és Hülkenberg is visszakapaszkodott közvetlenül mögé, a Red Bull-os azonban egy erőszakos mozdulattal végül mégis elvette a 7. helyet honfitársától.

Massa érdekes epizódot élt át, amikor a 40. körben a bokszbejárat előtt pördült meg tönkretéve a gumikat, így azonnal be is ment, a csapat azonban nem várt rá. A brazil a csere után megint a mezőny végére került. Alonso is járt kint két körrel a vége előtt, miután Liuzzival küzdve defektet kapott. A spanyol a friss gumival teljesített leggyorsabb körrel vigasztalódhatott csak.

“Nem rossz egy második számú versenyzőtől…” – kommentálta a csapatrádión futamgyőzelmét Webber, mögötte a pontszerző helyeken Hamilton, Rosberg, Button, mögöttük a számukra kimondottan sokat érő 5. és 6. helyen Barrichello és Kobayashi, a legvégéről felkapaszkodó Vettel, és a további három német, Sutil, Schumacher és Hülkenberg zárt.

A Brit Nagydíjon a McLaren az előzményekhez képest óriásit mentett, Hamilton és Button megőrizte a vezetését a bajnokságban, Webber a harmadik helyre zárkózott – 17 és 5 pontra a két angoltól -, hét ponttal megelőzve Vettelt.

A világbajnokság két hét múlva a Német Nagydíjjal folytatódik a Hockenheimringen.

forma 1-es brit nagydíj, silverstone

Végeredmény:
1. Mark Webber (ausztrál, Red Bull)
2. Lewis Hamilton (brit, McLaren) +1.3
3. Nico Rosberg (német, Mercedes) +21.3
4. Jenson Button (brit, McLaren) +21.9
5. Rubens Barrichello (brazil, Williams) +31.4
6. Kamui Kobajasi (japán, BMW Sauber) +32.1
7. Sebastian Vettel (német, Red Bull) +36.7
8. Adrian Sutil (német, Force India) +40.9
9. Michael Schumacher (német, Mercedes) +41.5
10. Nico Hülkenberg (német, Williams) +42.0
11. Vitantonio Liuzzi (olasz, Force India) +42.
12. Sebastien Buemi (svájci, Toro Rosso) +47.6
13. Vitalij Petrov (orosz, Renault) +59.3
14. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) +62.3
15. Felipe Massa (brazil, Ferrari) +67.4
16. Jarno Trulli (olasz, Lotus) +1 kör
17. Heikki Kovalainen (finn, Lotus) +1 kör
18. Timo Glock (német, Virgin) +2 kör
19. Karun Chandhok (indiai, Hispania) +2 kör
20. Szakon Jamamoto ((japán, Hispania) +2 kör
– Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) +8 kör
– Pedro de la Rosa (spanyol, BMW Sauber) +23 kör
– Robert Kubica (lengyel, Renault) +33 kör
– Lucas di Grassi (brazil, Virgin) +43 kör

Az összetettben
Pilóták:
1. Hamilton 145 pont, 2. Button 133, 3. Webber 128, 4. Vettel 121, 5. Alonso 98, 6. Rosberg 90, 7. Kubica 83, 8. Massa 67, 9. Schumacher 36, 10. Sutil 35, 11. Barrichello 29, 12. Kobajasi 15, 13. Liuzzi 12, 14. Buemi 7, 15. Petrov 6, 16. Alguersuari 3, 17. Hülkenber 2
Konstruktőrök:
1. McLaren 278, 2. Red Bull 249, 3. Ferrari 165, 4. Mercedes 126, 5. Renault 89, 6. Force India 47, 7. Williams 31, 8.BMW Sauber 15, 9. Toro Rosso 10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik