Élet-Stílus

Egy futballnemzet ma történelmet ír

admin
admin

2010. 07. 11. 12:53

A ma esti vb-döntő két résztvevője közül még egyik sem volt világbajnok korábban. Hollandia és Spanyolország az áttörésre vár.

A két nemzet közül eddig Hollandia volt a sikeresebb, kétszer is szerepeltek már döntőben, de egyik alkalommal sem kerültek ki győztesként belőle. Spanyolország legjobbjai viszont már biztosan történelmük legnagyobb sikerét érték el Dél-Afrikában, hiszen korábbról mindössze egy negyedik helyezést tudnak felmutatni, amit hatvan évvel ezelőtt teljesítettek… A két, nagy labdarúgó-hagyományokkal rendelkező ország válogatottja most a végső lépésre vár, hogy elmondhassa magáról: az első olyan európai nemzet lett, amely a kontinensétől távol rendezett világbajnokságon lett aranyérmes.

20:30 Hollandia-Spanyolország, Johannesburg, Soccer City

Hollandia a 70-es években „totális futballjával” egymás után kétszer is a győzelem kapujába került, de mind a 74-es, mind a 78-as döntőben vesztesként hagyta el a játékteret. Most leginkább pragmatikus játékával hívja fel magára a figyelmet, amely eddig a torna során csak egyetlen alkalommal, a dánok elleni nyitómérkőzésükön eredményezett egy gólosnál nagyobb arányú győzelmet. A „minimál-program” ellenére a sztárokkal ékesített hollandokat megverni nagyon nehéz, olyannyira, hogy a selejtezők és a torna során még egy döntetlent sem sikerült kiharcolni ellenük, egyetlen ellenfelüknek sem.

Bert van Marwijk szövetségi kapitány nem véletlenül hangsúlyozta, hogy győzni érkeztek Dél-Afrikába, és csak akkor lesz „élvezetes” számukra az idei világbajnokság, ha az utolsó mérkőzésükön sem botlanak. Az Oranje lelkierejéről talán a brazilok elleni, hátrányból megfordított meccs tanúskodik leginkább.

A csapatnak nincs sérültje vagy eltiltottja, Van der Wiel és De Jong is visszatérhet a kezdőcsapatba. Ráadásul ellenfelükhöz képest egy nappal többet pihenhettek, így a hollandok abban reménykednek, hogy harmadszor már nem fordulnak vissza a kapuból.

A várható kezdőcsapat: Stekelenburg – Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Van Bronckhorst – Van Bommel, De Jong – Robben, Sneijder, Kuyt – Van Persie

Spanyolország a svájciak elleni hidegzuhany óta minden mérkőzését megnyerte, de hasonlóan mai ellenfeléhez, csak egyszer, a Honduras elleni siker alkalmával volt képes legalább két gólos győzelemre. Sőt – ha már a hollandoknál a minimál program végrehajtásáról beszéltünk – itt is meg kell említeni, hogy Villáék mindhárom egyenes kieséses szakaszban vívott mérkőzésüket csak 1-0-ra nyerték meg. A La Furia Roja, azaz a „Vörös Fúriák” azonban irányították a mérkőzéseiket, és imponáló magabiztossággal győzték le a német válogatottat is az elődöntő során.

A spanyol válogatott, Portugália, Paraguay és Németország ellen is a második félidőben vitte be a döntő találatot, azaz akkor lőtte győztes gólját, de Hollandia is a torna során szerzett tizenkét góljából kilencet a szünet után ért el. Abban is hasonlít a két alakulat, hogy a spanyol szövetségi kapitánynak sem kell sérülések vagy eltiltások miatt felforgatni a csapatát. Azonban Vicente Del Bosque az elődöntőben megtette ezt Torres rossz formája miatt, és mivel a Liverpool sztárja helyett pályára lépő Pedro nagyszerűen játszott, a Barca játékosa könnyen a csapatban ragadhat.

A többek között a Real Madridot és a Barcelonát is a világ labdarúgásának „ajándékozó” futballnemzet eddigi gyatra vb-szereplései után ma története legnagyobb sikerét érheti el, a 2008-as Európa-bajnoki cím után másodszor is levetkőzve azt a tézist, hogy válogatott szinten képtelenek a csúcsra kerülni.

A várható kezdőcsapat: Casillas – Ramos, Pique, Puyol, Capdevila – Busquets, Alonso – Pedro, Xavi, Iniesta – Villa

Út a döntőig:

E-csoport:
Hollandia – Dánia 2-0
Hollandia – Japán 1-0
Kamerun – Hollandia 1-2

Nyolcaddöntő:
Hollandia – Szlovákia 2-1

Negyeddöntő:
Hollandia – Brazília 2-1

Elődöntő:
Uruguay – Hollandia 2-3

H-csoport:
Spanyolország – Svájc 0-1
Spanyolország – Honduras 2-0
Chile – Spanyolország 1-2

Nyolcaddöntő:
Spanyolország – Portugália 1-0

Negyeddöntő:
Paraguay – Spanyolország 0-1

Elődöntő:
Németország – Spanyolország 0-1

A világbajnoki döntőt a hir24-en, élő, szöveges közvetítés formájában követheti figyelemmel!

Tippelj és nyerj velünk a Facebookon!
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.