Élet-Stílus

F1: a Red Bull megalázta a mezőnyt

A Red Bull idén tízből kilencedik alkalommal volt verhetetlen a kvalifikáción, Sebastian Vettel és Mark Webber megfoghatatlan volt a többiek számára. A harmadik legjobb időt a ferraris Fernando Alonso teljesítette.

Hiába szeretett volna a McLaren a hazai közönség előtt ünnepelni a hétvégén, a Red Bull egyszerűen letarolt mindenkit: az „osztrákok” a három szabadedzés “megnyerése” után a időmérőn is érinthetetlenek voltak. Sebastian Vettel és Mark Webber megszerezte a vasárnapi első sort, a csapat tíz nagydíjhétvége alatt a kilencedik pole-ját gyűjtötte be.

A Q1-ben az újoncok mellett a Toro Rossó-s spanyol, Jaime Alguersuari búcsúzott, de ennél érdekesebb, hogy ezúttal valódi küzdelem volt az újak között, a virgines Timo Glock egészen a végéig esélyes volt rá, hogy elvegye a Lotustól a leggyorsabb új csapat címért.

A Hispaniánál erre a hétvégére mély vízbe dobott Szakon Jamamoto szenvedett, de közelebb került Chandhokhoz és a 107 százalékos szabály mellett is kvalifikált volna holnapra.

Ahogy az első szakaszban Vettel, a másodikban Webber vitte győzelemre a Red Bullt, az ausztrál még csapattársának is három tizedet adott, a meglepetésre a Q2 utolsó továbbjutó helyén végző Pedro de La Rosa pedig több mint egy másodperccel maradt el tőle. A legnagyobb csalódást mindenképpen a címvédő helyi kedvenc, Jenson Button kiesése jelentette, az angol McLarenjének hátsó része nem tapadt, csak a 14. lett.

A nap csalódását Jenson Button szállította (MTI/EPA)

A nap csalódását Jenson Button szállította (MTI/EPA)

Rajta kívül búcsúzott még a Toro Rossó-s Buemi, a renault-s újonc, Vitalij Petrov, a williamses Nico Hülkenberg, a saubers Kobajasi, valamint mindkét Force India.

Míg a Q3-ban a gyorsabbak épp csak kezdtek a Red Bull-osok korábbi időihez felzárkózni, előbb Webber majd Vettel futott 1:29-es kört, amivel világossá is vált, hogy a pole-ért csak házon belül versenghetnek – míg az utolsó nekifutásra az ausztrál sikertelenül próbált javítani, a német még egy kicsit faragott az idejéből, így Webbernek másfél, a harmadik Alonsónak pedig már nyolc tizedet(!) adott.

A spanyol mellől a McLaren talpon maradt pilótája, Lewis Hamilton rajtolhat majd vasárnap, a harmadik soron Nico Rosberg és Robert Kubica osztozik, Felipe Massa és Rubens Barrichello alig háromezredes különbségének köszönhetően áll majd egymás mellett a negyedik sorban, a sauberes Pedro de la Rosa pedig nemcsak arra lehet büszke, hogy egyáltalán bejutott a Q3-ba, hanem arra is, hogy ott meg is verte Michael Schumachert.

forma 1-es brit nagydíj, silverstone

Időmérő edzés:
1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:29.615 – (Q3)
2. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 1:29.758 – (Q3)
3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:30.426 – (Q3)
4. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:30.556 – (Q3)
5. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:30.625 – (Q3)
6. Robert Kubica (lengyel, Renault) 1:31.040 – (Q3)
7. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:31.172 – (Q3)
8. Rubens Barrichello (brazil, Williams) 1:31.175 – (Q3)
9. Pedro de la Rosa (spanyol, BMW Sauber) 1:31.274 – (Q3)
10. Michael Schumacher (német, Mercedes) 1:31.430 – (Q3)
11. Adrian Sutil (német, Force India) 1:31.399 – (Q2)
12. Kamui Kobajasi (japán, BMW Sauber) 1:31.421 – (Q2)
13. Nico Hülkenberg (német, Williams) 1:31.635 – (Q2)
14. Jenson Button (brit, McLaren) 1:31.699 – (Q2)
15. Vitantonio Liuzzi (olasz, Force India) 1:31.708 – (Q2)
16. Vitalij Petrov (orosz, Renault) 1:31.796 – (Q2)
17. Sebastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 1:32.012 – (Q2)
18. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 1:32.430 – (Q1)
19. Heikki Kovalainen (finn, Lotus) 1:34.405 – (Q1)
20. Timo Glock (német, Virgin) 1:34.775 – (Q1)
21. Jarno Trulli (olasz, Lotus) 1:34.864 – (Q1)
22. Lucas di Grassi (brazil, Virgin) 1:35.212 – (Q1)
23. Karun Chandhok (indiai, Hispania) 1:36.576 – (Q1)
24. Szakon Jamamoto (japán, Hispania) 1:36.968 – (Q1)
A vasárnapi verseny az időmérőhöz hasonlóan délután 14 órakor kezdődik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik