Élet-Stílus

Krízishelyzet a Barcelonánál

admin
admin

2010. 07. 08. 13:02

A spanyol bajnok pénzügyi helyzete minden csak nem rózsás, a katalánok alighanem elnapolják Cesc Fabregas megszerzését, sőt, a klub a takarékoskodást elősegítő intézkedésekre szorul.

Amit az előzetes felmérések alapján sejteni lehetett, az egyre konkrétabb és komorabb alakot ölt: Barcelonában a gazdasági racionalitást a sikerek érdekében mellőző Joan Laporta féle vezetés üres kasszát hagy maga után; az egyesületnek viszont jókora az adósságállománya.

A játékosok fizetését is halogató klub a közelmúltban 120 millió eurós hitelt vett fel, s bár a nemrég megválasztott Sandro Rosell bejelentette, hogy a „rövid kimenetelű pénzhiány” ellenére az egyesület nincs veszélyben, azért a Camp Nouban meg kell húzni a nadrágszíjat.

A Daily Mail szerint a baj nem járt egyedül, a nehéz helyzetben lévő gránátvörös-kékeket újabb csapást érte azzal, hogy a televíziós jogaikat birtokló cég csődvédelmet kért.

A Barcelona már megvált a Sahtar Donyecknek eladott – visszairányított – Dmitro Csirginszkijtől, de szinte biztos, hogy nem indít offenzívát az Arsenalban játszó Cesc Fabregas megszerzéséért sem, mi több, könnyen alulmaradtat az argentin Javier Mascheranóért folytatott harcban is – a védekező középpályásért szintén bejelentkező Inter ugyanis nem néz szembe hasonló gondokkal.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

3275142 01/17/2018 A young woman at a bus stop in Yakutsk. Bolot Botchkarev/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.