Élet-Stílus

Raúl a Schalkéban folytatja

admin
admin

2010. 07. 07. 14:21

Lapértesülések szerint Raúl a Realtól a Schalkéhoz igazolt, az Inter viszont ragaszkodik a Manchester United által csábított Wesley Sneijderhez.

A német Sport Bild szerint Raúl két évre, 5 millió euróért kötelezte el a Bundesligában szereplő Schalkéhoz. Az újság emellett azt is tudni véli, hogy Raúl átigazolásában jelentős szerepe volt a német csapattársának, Christoph Metzeldernek. Állítólag a védő közreműködésével ütötte nyélbe az alkut egy madridi étteremben tartott titkos találkán.

A gólok és a Realban lejátszott hivatalos meccsek tekintetében egyaránt klubrekorder Raúl 1994 óta erősítette a spanyol sztárcsapatot, amellyel többek között hatszoros bajnok, háromszoros Bajnokok Ligája-győztes volt, ugyanakkor a korábbi válogatott támadó az előző szezonban már korántsem nem számít meghatározó embernek a Real Madridnál, 30 szezonbeli bajnokiján csak nyolcszor volt kezdő, de így is lőtt öt gólt.

Az Inter ragaszkodik Sneijderhez

Az Inter 2015-ig szerződést hosszabbítana a világbajnokságon remeklő holland Wesley Sneijderrel. Ezt a játékos ügynöke árulta el, aki közölte, amennyiben a holland klasszis visszatér Dél-Afrikából, leülnek tárgyalni az olasz klub képviselőivel. Az Inter állítólag a Manchester United miatt sürgeti a szerződés mielőbbi meghosszabbítását, miután Alex Ferguson menedzser kijelentette, hogy visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Sneijderért.

Toldo búcsúzik

Bejelentette visszavonulását Francesco Toldo, az Inter 38 éves kapusa, aki korábban a Milan, a Verona, a Trento, a Ravenna és a Fiorentina csapataiban is megforult. 2001-ben szerződött az előző szezonban triplázó Interhez, amelyben összesen 147 alkalommal kapott lehetőség. Az olasz válogatottban 28 alkalommal szerepelt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.