Élet-Stílus

Indul a magyar futballszezon

A szerdai Loki-Vidi Szuperkupa-meccsel kezdetét veszi az őszi futballidény.

Noha a Debrecen mind a bajnokságot, mind a Magyar Kupát megnyerte az elmúlt idényben, megrendezik a 2010/11-es magyar futballszezont elindító Szuperkupa-mérkőzést, amelyen a bajnoki második Videoton FC lesz a hazai pálya előnyét élvező hajdúsági gárda ellenfele. Az összecsapás szerdán 18 órakor kezdődik.
Mindkét csapat amolyan főpróbának tekintheti a találkozót a jövő heti nemzetközi kupaszereplés előtt, ugyanis a DVSC-TEVA az észt Levadia Tallinn-nal mérkőzik meg a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában, míg a fehérváriak a szlovén NK Mariborral találkoznak az Európa Liga hasonló szakaszában.
A Szuperkupát 13. alkalommal rendezik meg, eddig a Ferencváros és a Debrecen hódította el a legtöbbször trófeát négy-négy sikerével, azaz a sorozatban hatodik szuperkupás fellépésére készülő Loki mostani diadalával egyedül állna az örökranglista élén. A Videoton először küzdhet meg a Szuperkupáért.

Az eddigi Szuperkupák:

1992: Újpest-Ferencváros 3-1
1993: Ferencváros – Kispest-Honvéd 2-1
1994: Ferencváros – Vác 2-1
1995: Ferencváros – döntő nélkül
2002: Újpest-Zalaegerszegi TE 3-1
2003: MTK Hungária FC – Ferencváros 2-0
2004: Ferencváros – döntő nélkül
2005: Debreceni VSC – Matáv-Sopron 2-4, 3-0
2006: Debreceni VSC-FC Fehérvár 1-0, 1-2
2007: Debreceni VSC-Budapest Honvéd 1-1, 3-0
2008: MTK Budapest-Debreceni VSC 0-0, 11-esekkel 3-2
2009: Debreceni VSC-TEVA – Budapest Honvéd 1-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik