Élet-Stílus

Forradalom a brazil válogatottban

admin
admin

2010. 07. 06. 10:19

A szövetség elnöke már 2014-re gondol, teljesen új csapatot akar.

“Új selecaót kell építenünk, egyszerűen nincs más választásunk. A következő szövetségi kapitány elsőszámú feladata a csapat megfiatalítása lesz” – mondta hétfőn Ricardo Teixeira, a helyi szövetség elnöke a brazil SporTV-nek adott interjújában.

“A németeknek kilenc 23 év alatti játékosuk van, Ghánának tizenegy, Spanyolországnak hat, nekünk pedig egyetlenegy – indokolt az elnök. – Olyan gárdát kell felépítenünk, amely majd a 2014-es, hazai rendezésű vb-n érhet a csúcsra, s az abban szerephez jutó játékosok most 18-20 évesek.”

A korábbi szakvezető, Dunga vasárnap jelentette be lemondását, miután a brazilok 2-1-es vereséget szenvedtek a hollandok ellen a szombati vb-negyeddöntőben.

Teixeira szerint nagy erőkkel keresik az utódot, de még senkivel sem tárgyaltak. A döntésnek júliusban meg kell születnie, a brazil válogatott ugyanis augusztus 10-én barátságos mérkőzést játszik New Yorkban, az Egyesült Államok ellen.

Tippelj és nyerj velünk a Facebookon!

MTI

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.