Élet-Stílus

A teljes szakmai stábot kirúgták Brazíliában

A már pénteken lemondott Dunga mellett a brazil szövetség (CBF) a dél-afrikai világbajnokságon a negyeddöntőben kiesett válogatott teljes szakmai stábját menesztette.

A szövetség vasárnap esti közleményben hozta nyilvánosságra döntését, s egyben jelezte, hogy az új szövetségi kapitányról július végéig döntenek. Lapértesülések szerint a brazil válogatottat 2002-ben vb-győzelemre vezető Luis Felipe Scolarinak van a legnagyobb esélye a szövetségi kapitányi posztra, de az állítólagos jelöltek között van Leonardo, az olasz AC Milan korábbi, sikeresnek aligha nevezhető vezetőedzője is.

A játékosként világbajnok és vb-ezüstérmes Dunga 2006 júliusában váltotta Carlos Alberto Parreirát, miután a selecao nem jutott a nyolc közé a 2006-os vb-n (akkor sem). Kinevezése egyébként jókora meglepetést okozott, mert korábban még sehol sem dolgozott vezetőedzőként. A szakember első lépésként olyan sztároktól vált meg, mint Cafú, Ronaldo vagy Roberto Carlos. Később aztán Ronaldinhót is „elfelejtette”…

A teljes szakmai stábot kirúgták Brazíliában 1

„Már kinevezésemkor is négyéves periódusban állapodtunk meg. Nagyon szép és boldog négy év volt, jó volt brazil szövetségi kapitánynak lenni; ebből adódóan a felelősség is a legnagyobb – és én tudom ezt” – fogalmazott még pénteken este a 46 esztendős szakvezető, miután csapata 2-1-re kikapott a hollandok elleni negyeddöntőben.

Dunga és az őt segítő szakembergárda – mivel a brazil szövetség a teljes szakmai stábot menesztette – nem búcsúzik „üres kézzel”, Dunga irányításával Brazília ugyanis a Copa Americát és a Konföderációs-kupát is megnyerte – ezt követte a fájó vb-bukás…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik