Élet-Stílus

Rafael Nadal győzött

admin
admin

2010. 07. 04. 18:19

A spanyol Rafael Nadal három játszmában győzött vasárnap a cseh Tomas Berdych ellen az angol nyílt teniszbajnokság döntőjében.

A mérkőzés 2 óra 13 percig tartott, a világelső Nadal végig nagyon magabiztosan teniszezett, riválisának szinte esélye sem volt arra, hogy megszorítsa. A 24 éves mallorcai játékos 2008 után másodszor diadalmaskodott Wimbledonban és ezzel nyolcadik Grand Slam-trófeáját gyűjtötte be.

Az első játszmában Nadal 3:3-nál törte meg riválisa lendületét és ezt követően már játékot sem engedett Berdychnek. A folytatásban a Valasske Meziriciből származó 24 esztendős cseh játékos egészen 5:5-ig tartotta magát, majd 6:5-nél elveszítette adogatójátékát és Nadalt már csak egy szett választotta el második wimbledoni diadalától.

A harmadik, egyben utolsó felvonásban a spanyol 5:4-es vezetésénél meccslabdához jutott és azonnal értékesítette azt.

Az ibériai teniszező ezzel a sikerével tovább növelte előnyét a világranglista élén: hétfőtől a szerb Novak Djokovics a második és a negyeddöntőben kiesett korábbi világelső svájci Roger Federer csak a harmadik. Nadal 1,218 millió eurót kapott győzelméért, míg Berdych, aki hétfőtől már a nyolcadik a rangsorban, 609 ezerrel vigasztalódott.

angol nyílt teniszbajnokság, wimbledon

Férfi egyes, döntő:
Rafael Nadal (spanyol, 2.)-Tomas Berdych (cseh, 12.) 6:3, 7:5, 6:4

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.